Nyugodjon békében

2022.01.24. 10:00

Elhunyt Selyem József, korábbi önkormányzati képviselő

Dunaújváros Megyei Jogú Város Önkormányzata szomorúan tudatja, hogy 𝐒𝐞𝐥𝐲𝐞𝐦 𝐉𝐨́𝐳𝐬𝐞𝐟 korábbi önkormányzati képviselő, 2022. január 24-én, életének 60. életévében elhunyt.

duol.hu

Fotó: Shutterstock

Selyem József 1962-ben született, másfél éves korában került Dunaújvárosba, a Római Városrészbe, amelyhez aztán egész életében ragaszkodott. 25 évet dolgozott a Dunai Vasmű mészmű üzemében, majd 8 évig vezette a Fabó Éva Sportuszodát, végül a DVCSH Kft.-nél dolgozott. 

Mindig aktív volt a közéletben, tevékenyen részt vett a Dunaferr szakszervezetének életében is, munkájával segítette az arra rászorulókat. Napi szinten 1996 óta vett részt a politikai életben, politikusként szívügye volt az ifjúság, a közbiztonság és a sport. Mindig ezen területek szemszögéből alakította ki álláspontját. Az MSZP Dunaújvárosi szervezetén belül zászlóvivője volt a fiatalok minél szélesebb körben történő megszólításának. Véleményüket mindig kikérte és meg is hallgatta javaslataikat. Segítette őket, ahogy lehetősége engedte. 

Dunaújváros MJV közgyűlésének 2000-ben lett tagja, mandátumát egészen 2014-ig megtartotta, a 2014-es választáson már nem indult. 

Dunaújváros Megyei Jogú Város önkormányzata osztozik a család, a barátok és a tisztelők gyászában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában