2022.01.24. 08:00
Dr. Hanák Tamást választották meg elnöknek
Április 3-án lesz az országgyulési választás Fotó: SzZsE
Fotó: Zsedrovits Enikő
Mint ismert, Áder János köztársasági elnök 2022. április 3-ra tűzte ki az országgyűlési választásokat (továbbá ezzel egy időben, közös eljárás keretében országos népszavazásokat).
Ezzel összefüggésben megtartotta alakuló ülését városunkban a Fejér megye 04. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság is. A mi választókerületünk Dunaújváros mellett Nagyvenyimet, Kulcsot, Rácalmást, Adonyt, Iváncsát, Ercsit, Pusztaszabolcsot és Perkátát foglalja magában.
A bizottságot dr. Hanák Tamás, dr. Borbás Péter és dr. Kovács Ferenc, valamint póttagként dr. Eszenyi Zoltán és Fejes László alkotja, személyükről a múlt heti közgyűlésen döntöttek. A tagok le is tették esküjüket, és ezután megtartották első ülésüket is. Az alakuló ülés feladatai között szerepel a többi között az, hogy kijelöljék az elnököt és az elnökhelyettest. Mint azt a jegyzőkönyvben írták, a bizottság elnökének dr. Hanák Tamást, elnökhelyettesének dr. Borbás Péter választották meg. Döntöttek arról is, hogy a külképviseleteken leadott, valamint az átjelentkezéssel szavazó választópolgárok által leadott voksok megszámlálására a 21-es számú szavazókörben (kereskedelmi iskola) működő szavazatszámláló bizottságot jelölik ki. Arról is határoztak, hogy a bizottság elnökére ruházzák át az olyan, OEVB-hez beérkező kifogások áttételének hatáskörét, amelyek elbírálására a bizottságnak nincs hatásköre és illetékessége. Ugyancsak a bizottság elnökére ruházták át azt a feladatot, hogy a választás eredményének jogerőssé válását követően három napon belül átadja majd a megbízólevelet a megválasztott képviselőnek.
Két szavazat - Az április 3-ra kitűzött országgyűlésiképviselő-választás kampánya február 12-én indul. Mint azt az MTI összefoglalójában írta, a választás egyfordulós, a választópolgárok két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (106) képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy az országos pártlistáról melyik pártot támogatják. Az országos listán 93 országgyűlési mandátum sorsa dől el.