Fejlődés

2022.01.05. 17:30

Dél-Fejér települései a múlt évben is nagy utat tettek meg

Szűkebb hazánk, avagy a megye déli része jelentős utat járt be az elmúlt években, amelyen idén is rendületlenül haladt tovább. Varga Gábor országgyűlési képviselő területének több településéről is elmondható, hogy korábban hátránnyal küzdött – akárcsak megyei szinten. Idén is a lemaradás csökkentésén dolgoztak.

Baráth Eszter

2021.12.03. Varga Gábor oszággyűlési képviselő sajtótájékoztatója Sárbogárdon. Nagy Norbert. Fejér Megyei Hírlap.

Fotó: Nagy Norbert

– Bár a pandémiás helyzet még érezhető volt, Dél-Fejér ennek ellenére is folyamatosan fejlődött. Ebből a szempontból hogyan tudná összegezni ezt az esztendőt? 

– A vidékfejlesztés egyik zászlóshajója 2021-ben is a Magyar Falu Program volt, amelynek megyén belüli legnagyobb kedvezményezettje Dél-Fejér. Ennek és a megye által koordinált forrásoknak a segítségével, az itt élők elszánt és kemény munkájának köszönhetően rengeteget sikerült ledolgoznunk korábbi tetemes hátrányunkból mind a megyén belül, mind országosan. A munkának még korántsem értünk a végére, azonban – a teljesség igénye nélkül – több tíz kilométernyi új belterületi és települések közötti útszakasz, meg­újult orvosi rendelők, iskolák, óvodák, bölcsődék és közintézmények, közösségi terek, valamint teljesen új sportlétesítmények fémjelzik azt az utat, amit Dél-Fejér akárcsak az elmúlt egy évben bejárt. A térség országgyűlési képviselőjeként ezen fejlesztésekben nyilván az én elsődleges szerepem egyáltalán a lehetőség, a megvalósításhoz szükséges források megteremtése, másodsorban a térség közös gondolkodásának és jövőtervezésének elősegítése. De nem győzöm elégszer hangsúlyozni, hogy Dél-Fejér sikere és fejlődése közös sikerünk az itt élőkkel: elkötelezett segítők, lokálpatrióták közreműködése és a lakosság támogatása nélkül mindez nem lenne lehetséges. 

Varga Gábor országgyűlési képviselőt vidékiként az élteti, ha a választókerületét járhatja Fotó: Nagy Norbert/MW-archív

– Számos fejlesztést felsorolt, de ezek közül melyeket emelné ki? Melyek voltak a legfontosabbak? 

– Dél-Fejér alsóbb rendű úthálózatának minőségén évről évre sikerül javítanunk, több nagyon rossz minőségű utat sikerült rendbe hoznunk, elég csak a Cece és Paks közötti, az Igar-Vámszőlőhegyen vagy Sáregresen átmenő, vagy a részben már elkészült Sárkeresztúr és Sárosd közötti szakaszra gondolni. Csak idén tisztán hazai forrásból csaknem 800 millió forintot tudtunk fordítani belterületi utak felújítására a településeink több mint kétharmadát érintve, aminek eredményeként egyre több olyan településünk van, amelynek valamennyi utcája jó minőségű szilárd burkolattal bír immár. Városaink közül Sárbogárdon jelentős ipariterület-fejlesztés zajlott és zajlik jelenleg is, amely iránt már előzetesen is hatalmas érdeklődés mutatkozott a betelepülni szándékozó vállalkozások részéről. Szintén komoly felújításon esett át a Mészöly Géza Általános Iskola és a város központja is. Enyingen új tanuszodát avattunk, a gyermekjóléti szolgálat új főhadiszállást kapott, és folyamatban van a város központjának rehabilitációja. Új bölcsődével gazdagodott Daruszentmiklós, Dég, Nagylók és Tác. Komoly felújítások zajlottak az alapi, a cecei és az előszállási iskolában, Mezőszilason és Cecén egy teljesen új tornacsarnokot is építettünk az iskola mellé. A helyi gazdaság és közösség támogatására új termelői piacokat építettünk Cecén, Lajoskomáromban vagy Mezőszilason. Gyakorlatilag egy teljes lapszámot meg tudnánk tölteni azokkal a fejlesztésekkel, amelyek az elmúlt évben, években történtek a választókerületben, valamennyi településemen tudok olyan jelentős önkormányzati vagy magánfejlesztést említeni, amelyhez az állam támogatást nyújtott, és a helyi közösség javára vált, gazdagította vagy szépítette azt. 

Varga Gábor gratulált Kiss Lászlónak a díszpolgári címhez Daruszentmiklós falunapi rendezvényén  Fotó: Balogh Tamás

– Vannak olyan beruházások, amelyek már idén elkezdődtek, de csak a jövő évben zárulnak majd? 

– Sárbogárdon az ipari terület folyamatos fejlesztésénél is nagyobb összegű beruházás a rendőrség teljesen új épületének építése, amely várhatóan nyárra éri el a teljes készültséget. Sárbogárdon és Enyingen a Zöld Város Program keretében már látszanak a városközpontok rehabilitációinak első eredményei, amelyeket szeretnénk sikerrel zárni jövőre. Nagyon kellemes „probléma”, hogy a megnövekedett gyermeklétszám miatt több meglévő intézmény felújítása, bővítése mellett teljesen új bölcsődét kell építenünk Mezőfalván, Mezőszilason, Sárosdon, Seregélyesen, Kislángon, Lepsényben, Baracson, Mezőszentgyörgyön és Szabadhídvégen is, Vajtán és Szabadhídvégen pedig egy teljesen új óvoda építése is szükségessé vált. A Sárkeresztúr és Sárosd közötti útszakasz felújításának első üteme decemberben elkészült, a második ütem munkálatai pedig várhatóan tavasszal fognak lezárulni. A Magyar Falu Programnak köszönhetően gyakorlatilag valamennyi kistelepülésünk folyamatos fejlesztésben van: közintézmények, orvosi rendelők, közösségi terek újulnak meg, sorra épülnek a belterületi utak, nagyon sok új közterület-karbantartó gép és eszköz érkezik a települések gépparkjaiba, valamint hat helyen új falugondnoki buszok segítik a helyi szociális feladatok ellátását. 

Az országgyűlési képviselő tavaly részt vett Előszállás felújított sportlétesítményének ünnepélyes avatásán is Fotó: Balogh Tamás

– A képviselői munka elvégzésében okozott nehézséget a pandémiás helyzet? Hogyan tudott ezzel együtt azon dolgozni, hogy a terület fejlődjön? 

– Mint az élet szinte valamennyi területére, természetesen az én munkámra is kihatott a pandémiás helyzet. Ez legfőképp a személyes kontaktok drasztikus megritkulásában öltött testet, főleg az első két hullám idején: a megszokotthoz képest jóval kevesebbet tudtam sajnos a választókkal és a polgármesterekkel találkozni. „Békeidőben” is sokkal inkább szeretem minden nap a választókerületemet járni, semmint a parlamenti harcokat vívni, tősgyökeres vidékiként engem az előbbi éltet, ebben érzem magam otthon, és ennek segítségével is tudok a legtöbbet tenni a rám bízott körzetért. Kifejezetten szeretem, ha közvetlenül, személyesen a választópolgárokkal tudok beszélgetni a különböző helyi rendezvényeken – rengeteg ilyen alkalomra hívnak, és ahogy időm engedi, mindig nagyon szívesen is teszek eleget a megtisztelő meghívásoknak. Egyrészt ezek a találkozások a legjobb fokmérői az én hivatásomnak, kapjon akár elismerést, akár kritikát az ember. Másrészt annál valósabb és aktuálisabb képet nemigen kaphat az ember a települések és a térség gondjairól, problémáiról és örömeiről, jelenéről és jövőbeli elképzeléseiről, mint maguktól az itt élőktől. A pandémia nehezebb időszakában (kényszerűségből) ugyan időlegesen javarészt telefonra vagy a virtuális térre korlátozódott a kapcsolattartás és a munka, de ezen időszakok alatt is azon voltam munkatársaimmal és segítőimmel, hogy a választókerületem a lehető legkevesebbet érzékelje ebből. Az oltásnak köszönhetően aztán idén nyáron újra visszatérhettünk a régi kerékvágásba, ami ismét megmutatta azt, hogy mennyire fontos is egy képviselőnek, hogy napról napra, hétről hétre együtt éljen a választókerületével. 

 

– Milyen tervekkel készülnek a jövő évre? Milyen beruházások, fejlesztések valósulhatnak meg a térségben? 

– Sárbogárdon jövő év elején kezdődik az új multifunkciós sportcsarnok építése, valamint már csak az OMSZ-re várunk a tekintetben, hogy megkezdődhessen az új mentőállomás építése is az új rendőrségi épület szomszédságában. Sárbogárdon és Enyingen a belterületi utak korszerűsítésére is meg szeretnénk találni a forrást, jogos elvárás az itt élők részéről a normális állapotú utcahálózat. Épül az ipari park és az inkubátorház is Sárbogárdon, amelyek már így, félkész állapotban is számos vállalkozásnak adnak otthont, új munkahelyeket létrehozva a helyi munkanélküliséget már amúgy is jelentősen lefaragó Sárbogárdi járásban. Folytatjuk azon fejlesztések – utak, bölcsődék, óvodák, iskolák, egészségügyi intézmények, sport- és szabadidős létesítmények – megvalósítását falvainkban, amelyek az ott lakók életminőségét a leginkább befolyásolják. Szeretnénk a közszolgáltatások minőségének folyamatos javításával a térség településeit olyan közösségekké fejleszteni, ahol mindenki számára jó élni, ahol jó gyermeket vállalni és nevelni, ahova a munka után igazán jó hazatérni. Zajlik Dél-Fe­jér számára gazdasági szintlépést jelentő jövőbeli fejlesztések közül az M8-as gyorsforgalmi út és a 63-as számú főút 2x2 sávos gyorsforgalmi úttá való fejlesztésének tervezése. Előbbi „öv-autópályaként” kapcsolja majd be az ország és Európa gazdasági vérkeringésébe Dél-Fejért, utóbbi pedig a Dunántúl egyik legforgalmasabb észak–déli tranzitútvonalát teszi gyorsabbá és legfőképp biztonságosabbá, várhatóan 2025-től. E nemzetgazdasági szempontból is jelentős beruházások tervezési-előkészítési szakaszai 2022-ben lezárulnak, és remélhetőleg gyorsan átléphetünk a fizikai megvalósítás szakaszába. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában