Utazás

2022.01.23. 15:30

Az emberek nyugodtabbak és nyitottabbak, mint Európában

Amerika Nagy autók, Disneyland, Holdra szállás, Pan Am, Boeing, erős hadsereg és hatalmas városok. Körülbelül ezek ugrottak be, amikor gyerekként az Amerikai Egyesült Államokról hallottam, és nem gondoltam, hogy valaha el fogok oda jutni. Gyerekkoromban álmodni sem lehetett erről, mert az egy olyan világ volt.

Antal Lajos

Los Angeles 

Harmadik napunkon elmaradt a reggeli séta, mert már hajnalban autóba ültünk és a GPS-be a „Petersen Automotive Museum Los Angeles” címét írtuk be. 375 mérföld, vagyis 603 kilométer állt előttünk. Mire felkelt a Nap, már az 5-ös számú autópályán haladtunk. Mellettünk jobbra szinte végig hegyek, balra pedig öntözött mezőgazdasági területek húzódtak. Kétszer kétsávos autópályán a párhuzamos sávokban prizmák segítették a tájékozódást. A tempomatot 75 mérföld/órára állítottam, és csak a kormányra meg a többi autóra kellett figyelnem. Az út kicsit egyhangú, de a táj érdekes. Teljesen más, mint Európa. Megszámlálhatatlan mennyiségű kamion haladt az úton, szinte mindegyik Peterbilt. Itt-ott feltűnt egy-egy működő olajkút, benzinkút és gyors­étterem. Minden megállónál van tisztántartott ingyenes WC – amit ott restroomnak hívnak – és működő ivókút. Sok helyen tábla hívja fel a figyelmet az ivóvízzel való takarékoskodásra. Sajnos az autók Amerikában sem mennek üzemanyag nélkül, így tankolnunk kellett. Az első tankolás különösen emlékezetes volt. Európában az ember, ha készpénzzel akarja kifizetni az üzemanyagot, akkor megáll a kiválasztott kútnál, megtankolja az autót, majd bemegy a pénztárba és fizet. Amerikában ez másként megy. Először bemegy az ember a kasszához, megmondja, hogy hány dollárért akar tankolni, utána fizet, majd kimegy az autójához és a kifizetett értékig tankolhat. Ha kevesebbért tankolt, mint amennyit fizetett, akkor a különbözetet visszakapja. Remek megoldás a nemfizetés megakadályozására. Kis pihenőt közbeiktatva hat és félórás autózás után pillantottuk meg az agglomerációjával együtt tizenhét és fél milliós metropolisz, Los Angeles határát. 

 

Az Endeavour űrsikló huszonötször járt a világűrben, utoljára 2011-ben Fotó: Antal Lajos

A Petersen Múzeum nem túl nagy, de nagyon igényes, kiválóan restaurált autógyűjtemény igazi hírességekkel. Néhány olyan autó is látható, amelyik ismert filmekben szerepelt: DeLorean DMC–12 a Vissza a jövőbe című filmből, Batmobil a Batmanből és egy Duesenberg II SJ. A nagy Gatsbyből. Mellettük egy sor régebbi japán autó és egy külön Porsche-kiállítás a legalsó szinten. Amikor utóbbit láttam, olyan érzésem volt, mintha a stuttgarti Porsche Múzeumban lennék… 

Az autók után megkerestük a szállásunkat. Egy négyágyas szoba egy nagy faházban tíz percre az óceán partjától. A ház mellett pálmafák, a növények körül kolibrik, a fákon pedig mókusok. A levegő hőmérséklete közel harminc Celsius-fok. Kis pihenő, irány a beach. Már sötétedett, amikor leértünk a partra. A parkoló-automata kicsit furcsa volt, mert nem engedte, hogy pénzt dobjunk bele. Úgy véltük, hogy a késői órára való tekintettel nem is kell már fizetni. Később kiderült, hogy rosszul gondoltuk. A parton nagy nyüzsgés, sok ember és hideg víz fogadott. Úgy készültünk, hogy fürdünk majd egyet, de a víz hőmérséklete meggyőzött, hogy elégedjünk meg a látvánnyal. A látvány pedig szavakkal szinte leírhatatlan volt. A vörös ég egybeért az óceán vizével. Kicsit jobbra egy vidámpark fényeit láttuk. 

Amikor végképp besötétedett, elindultunk a fények felé. Percekkel később kiderült, hogy a fények a híres Santa Monica Pier fényei. A Santa Monica Móló pedig a 66-os út egyik vége. A mólónak amolyan magyar mutatványos hangulata van kis vidámparkkal, étkezési és szórakozási lehetőségekkel. Jó volt egy kicsit nézelődni. Utána rövid séta vissza az autónkhoz és kellemetlen meglepetés a szélvédőn. Egy boríték benne ötvenhárom dolláros számlával. Mint kiderült, este hét óra után már nem lett volna szabad ott parkolnunk, és ezért kaptuk a büntetést. Másnap reggel megpróbáltuk a papíron lévő címen kifizetni, de szombati nap miatt nem tehettük meg, így kénytelenek voltunk a hazaérkezést követően online rendezni a „számlát”. 

Ha már elmentünk az Angyalok Városába, akkor nem lehetett kihagyni Hollywoodot sem. Sohasem érdekelt az amerikai filmgyártás központja, de annyit hallottam a nevét és az ismert, a hegyre kirakott betűket, a Hírességek utcáját és különféle stúdiók neveit, hogy egy-két órát szakítottunk rá. Szombat kora délelőtt könnyen találtunk ingyenes parkolót, és a Walk of Fame sem volt tele emberekkel. Az utcán sok ismert és kevésbé ismert zenésznek, énekesnek és színésznek van csillaga. Az utca híressége ellenére meglehetősen koszos volt és sok lecsúszott, részeg embert láttunk. Számos, általunk is kedvelt és tisztelt művészt megörökítő csillagot találtunk meg, de az egész utca hangulata és tisztasága nyomasztó volt, ha lehet így fogalmazni, gagyi és csalódást keltő. 

California Science Center 

A California Science Center bő nyolc mérföldre van a „csillagoktól”. Mielőtt beálltunk a parkolójába egy stadion mellett mentünk el, amelyen fenn­akadt a szemem: Los Angeles Memorial Coliseum. 1932-ben és 1984-ben két nyári olimpia helyszíne. ´84 akkor is fájt és most is fáj, különösen azért, mert a számomra legkedvesebb magyar sportoló nyolcvannégyben is lehetett volna Los Angelesben olimpikon. 

Igazából egyetlen egy dolog miatt iktattuk a programunkba a tudományos múzeumot, végül az egyik legjobb látnivalónk volt. A múzeumot inkább egy komplexumhoz lehet hasonlítani, ami kb. olyan, mint a budapesti Csodák Palotája, csak sokkal nagyobb. A kiállítások mellett tengeri akvárium, mozi és egyéb ismeretterjesztő lehetőségek is vannak. A belépő három dollárba került fejenként, ami nem sok, még otthon sem, hát még Amerikában. Amikor elhagytuk a parkolót, mindjárt egy különleges repülőgép mellett találtuk magunkat: Lockheed A-12, a később SR-71 Blackbird néven híressé vált felderítőgép elődje. Az A-12-esből egyetlenegy két­üléses gép épült, ami mellett éppen álltunk. Maximális sebessége Mach 3.35… 

 

És itt álljunk meg megy szóra! 1976-ban a tavaszi szünetben anyukám továbbképzésen volt Balatonkenesén. Akkor másodikba jártam, és pont a napközibe készültem, amikor apukám nem éppen oda való ruhákat adott rám. Furcsállottam is egy kicsit. Később az iskola helyett Budapesten kötöttünk ki a Budai Várban, ahol egy űrhajózási kiállítás volt „Az űrkutatás a béke és a haladás szolgálatában” címmel. Akkor nyolcéves voltam és a kiállításról a rakétamodellek, fényképek, ilyen-olyan tárgyak és egy film maradt meg, amelyen összekapcsolódik az Apolló és a Szojuz űrhajó. A Szojuz parancsnoka Alekszej Leonov, kutatóűrhajósa pedig Valerij Kubaszov volt. Az Apollóban Thomas Stafford, Donald Slayton, Vance Brand foglaltak helyet. Nagy expedíció, nagy nevekkel és hatalmas, pozitív üzenettel. Negyvenkét évvel később, ötven­évesen beléptem egy múzeum ajtaján, és előttem állt egy űrhajó parancsnoki egysége. Kicsit közelebb mentem, és alig akartam hinni a szememnek. A közös űrrepülésben résztvevő Apollo űrhajó parancsnoki egysége előtt álltam… Mellette az 1966-ban világűrben járt Gemini 11 kapszulája, kicsivel arrébb pedig egészen kicsi „űrhajócska” kabinja állt, amellyel Ham, a csimpánz repült 1961. január 31-én, és élve ért vissza a Földre. Nem egy unalmas gyűjtemény. A következő teremben eredeti meteoritdarabokat láttunk, majd jött a kiállításnak az a része, amiért igazából annyit autóztunk. Egy nagy teremben volt felvezető része fényképekkel, filmekkel, alkatrészekkel és űrételekkel. Kicsivel később egy terembe ültünk be, ahol egy ötperces filmet láttunk a Földről, a természetről és az űrhajózásról, azon belül is az űrsiklókról. Az Endeavour űrrepülőgép volt az utolsó, ötödik űrsikló, amelyet a Challenger felrobbanása miatt építtetett meg a NASA. Huszonötször járt a világűrben, utoljára 2011-ben. 2012 októberében látványos keretek között szállították át mostani helyére, és egy külön hangárt építettek neki. 2012 őszén, életem egyik legnehezebb időszakában egy fillért sem adtam volna azért, hogy valaha űrsiklót látok közelebbről… 

 

A film után még egy ajtó, és előttünk az Endavour. A mérete különösebben nem lepett meg, mert, bár elég testes, nem nagyobb, mint egy A-320-as utasszállító, igaz annál jóval nehezebb. Az Airbus hetvenhét tonna maximális felszálló tömegével szemben az űrsikló száztíz tonnával tudott felszállni. A hangulata, a hőálló csempék, amivel körbe van véve – fantasztikusak. Ott áll az ember alatta és csak néz, nézi és nézi. A kiállítási hangár oldalán pedig az összes űrsikló expedíció adatai olvashatók képekkel, nevekkel, s nem feledkeznek meg arról a tizennégy űrhajósról sem, akik a Challenger és Columbia felrobbanásakor haltak meg. Amikor az ember ilyen tárgyakat, eszközöket lát, maga is kicsit a történelem részének érzi magát. Akkor is, ha nincs köze hozzá, mert mégis csak a mi életünkben voltak aktívak e járgányok, és sok olyan tudományos eredmény köthető hozzájuk, amelyek a napi életünk részévé váltak. Az űrrepülőgép után a hatvanas évek egyik kiállított utasszállítója, a United Airlines DC-8-as következett. Szép, öreg madár, kicsit kopottasan. Közelről még nem láttam ilyen gépet. Aztán rövid pihenő a múzeum melletti rózsakertben illatozó, virágzó rózsák mellett, verőfényes napsütésben. A harminc fokos novemberi melegben jólesett egy mezítlábas séta a selymes pázsiton. A rózsakert után az olimpiai stadion mellett ballagtunk el, ahol a díszleteket látva éppen ökölvívó-mérkőzésre készültek. Az olimpiai stadion mellett még hatalmas stadion áll, amelyik az amerikai futballmérkőzéseknek a helyszíne, és a névadó főszponzora a legnagyobb japán autógyártó vállalat. 

 

Második Los Angeles-i esténken sétáltunk egyet a belváros felhőkarcolói között, és bementünk egy ruhaüzletbe nézelődni. A ruhák jóval olcsóbbak, mint Európában, így aztán a nézelődésből vásárlás lett, és a pénztárban ismét jött a szokásos kérdés: honnan jöttünk? A kora harmincas pénztáros fiú örült nekünk, mert mint mondta, az édesapja magyar. 

Általános tapasztalatom volt Amerikában, hogy az emberek sokkal nyugodtabbak és nyitottabbak, mint Európában. Senki sem sietett, az utakon is nyugodtabb volt a közlekedés. Egy apró példa az emberek kedvességére: egy bevásárlóközpontban vettünk némi ennivalót, amit a mellette lévő büfében szerettünk volna elfogyasztani. Szinte minden asztal foglalt volt, de a legtöbbnél csak egy-két ember ült. Mivel négyen voltunk, esélytelennek láttuk, hogy együtt ülhessünk le valahova. Egy középkorú úr, aki egyedül volt egy asztalnál, látva a helyzetünket, maga ajánlotta fel, hogy ő inkább feláll, csak mi üljünk le négyen az asztalhoz. Európában ilyen helyzetben az egyedül ülő a mellette lévő székre teszi a táskáját, nehogy eszébe jusson valakinek odaülni… (Folytatjuk) 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában