Sári

2022.01.18. 17:30

Amerikai szolgálatban álltak: Sári és a többi K9-es sikere

Nemcsak fajtabővítésként és házi kedvencként keresettek külföldön a Magyarországról származó kutyák, hanem a rendvédelmi szervek berkeiben is. Az utóbbi években a tengerentúlra került hazai ebek annak a rend­őrkutyának a nyomdokában járnak, amely legendává vált az amerikai K9-esek között.

Tóth Sándor

Még egy éve sincs, hogy Colorado állam egy városában, Lovelandben a rendőrség fontosnak tartotta, hogy a helyi sajtón keresztül (Reporter-Herald) ismertesse meg a nyilvánossággal a Magyarországról az Egyesült Államokba került, frissen kiképzett K9-est, Bondot, valamint a Belgiumból érkezett Stynget. Steve Colburn őrmester, az egység parancsnoka mutatta be a két belga juhászkutyát. Elmondta, hogy a 16 hetes kiképzés után kábítószer-kutató, épületátvizsgáló és járőrfeladatokat látnak el. Egy adományozónak köszönhetően vásárolták őket. 

 

Bond márciusban tölti be a 3. életévét, jól szocializált ebként került az USA-ba. A legjobb minősítéssel teljesítette az amerikai kiképzési programot. Elöljárója, vagyis kutyavezető-rendőre Evan Goudy, szolgálati társként és egyben családtagként kezeli őt. 

Remélhetően kiváló tulajdonságaival Bond és a tengerentúlra került többi, Magyarországról származó rendőrkutya is követi majd a szintén az Egyesült Államokba került Sári hívónévre hallgató K9-est. 

 

Sári kedvéért még a magyar vezényszavakat is megtanulták Fotó: Monroe megyei seriffhivatal

Sári, a sokoldalúan képzett nyomkövető, drogkereső és védőkutya Budapesten látta meg a napvilágot 2002. október 9-én. Egészen két és fél éves koráig családi kutya volt Magyarországon, amikor 2005 áprilisában kikerült az USA-ba. Még ugyanebben az évben K9-es kiképzést kapott az Indiana állambeli Elkhartban Rudy Drexler kutyaiskolájában. Itt találkozott először leendő szolgálati társával, Jim Lansing hadnaggyal, a Monroe megyei seriff helyettesével. Jim és Sári tíz évet töltöttek együtt a rendőri szolgálatban, igazi barátságban. A többszörös versenydíjnyertes, kiváló képességekkel rendelkező ebet sokan kedvelték. Gazdája az érdemei között említi, hogy sok bűnelkövetőt fogott el, és a kábítószer-szállítmányok kiszagolásában is je­leskedett, hét különféle drogot tudott megkülönböztetni. Különösen a közösség szívébe lopta magát, amikor egy négyéves eltűnt kislányt sikerült megtalálnia. Jim Lansing azt is elmondta kedvelt kutyájáról, hogy mellette mindig biztonságban érezte magát. Olyan volt számára, mintha a harmadik gyermeke lenne, a kedvéért még a magyar vezényszavakat is megtanulta, hogy szót értsen vele. 

 

Sári nem érhette meg nyugdíjba helyezését 2015-ben, előtte 10 nappal májtumor végzett vele. Munka közben érte a halál, a járőrautó hátsó ülésén. Amerikai szokás szerint rendőri tiszteletadással temették el egy szolgálati kutyáknak kialakított temetőben az Illinois állambeli Columbia városában, ahol a Szeplőtlen Fogantatás-templomban Carl Scherrer atya búcsúztatta. A gyászszertartáson rendőrök és a K9-esek álltak díszsorfalat, és az amerikai lobogót is kifeszítették. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában