Színes programokkal

2021.12.07. 12:00

Alkotnak és díszítenek a diákok

A Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai a téli szünet előtti utolsó két hetet az adventi készülődés jegyében töltik.

Molnár Emese

Nem elírás, nekik valóban csak két hét maradt a szünetig: hivatalosan december 22-én kezdődik majd ez az ünnepi vakáció, ám a petőfisek korábban már „ledolgozták” a 20-át és a 21-ét szombati napok alkalmával, így ők december 17-én mennek utoljára iskolába az idén.

Az intézményi programokkal kapcsolatban Gálosfai Tímea, a Petőfi-iskola egyik igazgatóhelyettese lapunknak elmondta, hogy december 6-án, hétfőn, az első tanítási órán ellátogatott a Mikulás az alsó tagozatos gyerekekhez.

A kisdiákoknál is járt hétfőn a Nagyszakállú Fotó: Petőfi -iskola

A hét folyamán mind a kicsik, mind a nagyobb diákok különféle dekorációkat készítenek: a felsősök feladata lesz a karácsonyfa felállítása és díszítése, amíg az alsósok a mennyezetről lelógó karácsonyi szimbólumokat gyártják. Színházlátogatás is szerepel a programok között, a Bartók-színház legújabb mesejátékát, a Csipike és Kukucsi című darabot nézik meg.

Ezen a héten online fogadóórát is tartanak a szülőknek, mégpedig december 8-án. Erre előzetesen kellett bejelentkezniük a szülőknek, hogy a pedagógusok elkészíthessék az időbeosztásokat. A súlyosbodó járványügyi helyzet miatt szükséges ily módon megszervezni az értekezéseket. Az érvényben lévő miniszteri rendelkezés értelmében december 1-től szigorítottak az iskolába való belépés szabályzatán, az épületbe kizárólag előre bejelentkezett és az intézményvezető által engedélyezett látogató érkezhet, akinek van védettséget igazoló okmánya.

Ezen a héten szombaton munkanap lesz: ekkor kell ledolgozni a december 24-ét. A petőfiseknek tematikus napot hirdetnek ekkor is az advent jegyében, ám nem kell iskolába menniük, mert az online térben tartják a foglalkozásokat. A tervezett feladatok között szerepel például újrahasznosított anyagok felhasználásával különféle dekorációk létrehozása, valamint egyszerű receptek, például pohárkrémek készítése.

Tartanak csereberenapot, amikor is egymás között cserélhetik megunt játékaikat a gyerekek. Az utolsó tanítási napon ugyancsak karácsonyi játszóházzal várják majd a fiatalokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában