Adventi forgatag

2021.11.09. 08:00

Jégpályát fognak kialakítani a Városháza téren

Az Adventi forgatag elnevezésű önkormányzati rendezvényről tartott sajtótájékoztatót Barta Endre humán ügyekért felelős alpolgármester hétfőn délután.

Molnár Emese

2021.11.08. Sajtótájékoztató az Adventi vásárról a Városháza Téren Dunaújváros Fotón: Barta Endre alpolgármester Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Jírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Ez a hagyományos városi programsorozat idén november 27-én, advent első vasárnapján kezdődik a Városháza téren, viszont a kínálatban más lesz, mint amit eddig megszokhattunk. Ezt a nagy rendezvényt az önkormányzat megbízásából az Euroshow Kft. szervezi. Az alpolgármester vázolta, hogy a világítással, a dekorációval igyekeznek még hangulatosabbá varázsolni a teret. Lesznek faházak, ehhez még várják az árusok jelentkezését.

Úgy határoztak (legfőképpen a pandémiás helyzet miatt), hogy nem építenek színpadot a téren, nem lesznek koncertek, de terveznek közösségi programokat. Ezek részleteit majd később ismertetik.

Barta Endre vázolta az adventi program főbb elemeit
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Ami igazán újdonságnak számít, hogy kialakítanak egy jégpályát a főtéren. Barta Endre kérdésünkre elmondta, körülbelül 250–300 négyzetméteres pályát terveznek, és a polgármesteri hivatal előtti részen alakítják ki. Ezt is már a kezdéskor, november 27-én nyitják meg a városlakók előtt, és egészen februárig rendelkezésre áll majd. Tervezik, hogy az ifjúság számára ingyenes korcsolyázási lehetőséget biztosítanak a dél­előtti időszakokban, délután pedig térítés ellenében bárki használhatja. A jégpálya használatáról, lehetőségéről is lesz később bővebb tájékoztatás.

Az Adventi forgatag advent utolsó vasárnapjáig, december 19-ig várja a térre látogatókat. Lesz kézműves sátor, ahol a gyerekek különféle karácsonyi dekorációkat, ajándékokat készíthetnek. Nem hiányozhat a Mikuláskuckó sem az ünnepi programkínálatból.

Az adventi vasárnapokon ökumenikus istentiszteletek lesznek a helyi egyházközségek vezetőivel, de mint azt az alpolgármester hozzátette, több városrészben is szerveznek majd kisebb közösségi ünnepséget ezeken a vasárnapokon.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában