Dunaújváros

2021.10.27. 11:00

Tovább modernizálódott a Pantaleon kórház szülészete

A Szent Pantaleon Kórház szülészet-nőgyógyászati osztálya az elmúlt években két alkalommal nyert támogatást a „Családbarát Szülészet” pályázati program keretében.

duol.hu

Fotó: Pantaleon

A kormány 2018-ban hozta létre a családközpontú szülészeti ellátás országos szintű megvalósítása céljából a „Családbarát Szülészet” pályázati programot, melyet 2019-ben is meghirdetett. A városi ntézmény a szülészeti osztály által benyújtott szakmai fejlesztési elképzeléseknek köszönhetően mindkét évben sikeresen pályázott.

A legutóbb nyert 19 millió forintos támogatás az osztály anya- és bababarát alapelvekre épülő szülészeti, csecsemőtáplálási szakmai irányelveknek és módszertannak megfelelő működésének továbbfejlesztését célozta meg. A pályázati forrásból tervezett építészeti beruházást a koronavírus járvány miatt 2020-ban nem lehetett megkezdeni, így az csak ebben az évben valósulhatott meg. Sor került az NST (magzati mozgás figyelő) vizsgáló alapterületének növelésére, egyben felújítására, valamint intimitást biztosító mobil paravánok, a vajúdási folyamat közben használható terápiás minőségű aromaterápiás diffúzorok, a magzat méhen belüli állapotának papírszalagon történő rögzítésére szolgáló kardiotokográfia (CTG készülék), az anyák és gyermekük szoptatás közbeni kényelmes testhelyzetének megválasztását segítő szoptatós fotelek, elektromos mellszívók és anyatej tárolására szolgáló hűtőszekrény beszerzésére is.

A pályázat lehetőséget biztosított a kórház néhány munkatársa számára Aranyóra és rooming-in, valamint anyatejes táplálási ismeretek képzések keretében történő elsajátítására is, melyek szintén azt a célt szolgálják, hogy minél magasabb színvonalú ellátást nyújthassanak és komfortosabb környezetet teremthessenek a gyermeket váró családok számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában