Perkáta

2021.10.26. 08:00

Megidézték az ’56-os októberi eseményeket

Helyi fellépők adtak műsort, és előadást is meghallgathattak a résztvevők az 1956-os eseményekről.

Horváth Dóra

Perkátán 2021. október 22-én emlékeztek meg az 1956-os forradalom és szabadságharc eseményeiről és áldozatairól. A perkátai Hunyadi Mátyás Általános Iskola tanulói pedagógusaik vezetésével már a délelőtt során kilátogattak az épület udvarában található Pongrátz Gergely mellszoborhoz, ahol elhelyezték az emlékezés virágait, mécseseit és a saját kézzel készített, középen lyukas, vagy 1956 felirattal ellátott magyar lobogóikat.

Az események ezt követően délután fél 4-kor vették kezdetüket szintén Pongrátz Gergely mellszobránál, ahol is Perkáta Nagyközség Önkormányzata, a Perkátai Általános Művelődési Központ, valamint civil szervezetek képviselői helyeztek el koszorúkat, mécseseket, virágokat, így tisztelegve az ’56-os hősök előtt.

A program 17 órakor folytatódott a Győry-kastély dísztermében, ahova a Perkátai Általános Művelődési Központ munkatársai szerveztek emlékműsort. A Himnusz taktusai után elsőként Baráth Valéria, a Perkátai ÁMK művelődési asszisztense köszöntötte a vendégeket, majd felkérte Mosonyi-Bógó Nikolettet, Perkáta Nagyközség Önkormányzata képviselőjét, hogy tartsa meg ünnepi beszédét.

Mosonyi-Bógó Nikolett visszaemlékezett az 1956. október 23-án, majd az azt követő napokban történt eseményekre.

– Nagyon sokat gondolkodtam, vajon én vagyok-e a megfelelő személy, aki ezt a mai beszédet elmondja, hiszen olyan dolgokról kell beszédet mondanom, amit nem éltem át koromnál fogva. Tudásom – itt a teremben sok más emberhez hasonlóan – tankönyvekből, internetről tanult ismeret. Így most azt szeretném önökkel megosztani, amit én értek 1956. október 23. kapcsán – mondta beszédében a képviselő. – Úgy gondolom, kötelességünkön túl felelősségünk is az emlékezés, hogy függetlenségünket, hazánk hosszú idő után visszanyert szabadságát mire és miként használjuk, csak rajtunk áll.

Mosonyi-Bógó Nikolett után helyi fellépők adtak műsort, amelyben 1956-ra emlékeztek. Elsőként Fórizs Antal és Orbán Zsolt zenei előadásában hallgathattak meg a nézők egy Kárpátia-feldolgozást, majd őket Fülöp Irén szavalata követte, aki többek között Ady Endrétől „A tűz csiholója” című verset mondta el, valamint a vértől pirosra festett, ’56-os pesti utcáról is verselt a jelenlévőknek.

A helyi előadókat Horváth Béla történész előadása követte, aki ötéves önmagát idézte fel, amint nézi a felvonulókat, akik addig, általa sose látott magyar zászlókkal, a Himnuszt és a Szózatot énekelve vonultak, meneteltek az utcán. Elmondta még a közönségnek, hogy ő nem az igazat fogja elmondani az 1956-ban történt eseményekről, mert az mindenki szempontjából más, hanem azt, ahogy ő látja, s egy utazásra hívta a hallgatóságot. Előadásában a többi között szólt a málenkij robotról, az 1945-ös földosztásról, az államosításról és a kuláküldözésről, valamint az okokról, amelyek 1956-hoz vezettek.

A megemlékezés zárásaként Orbán Zsolt zenei produkciója következett, majd a résztvevők közösen elénekelték a Szózatot.

A megemlékezés Pongrátz Gergely mellszobránál. Balról Oláh István, Perkáta ügyvivő alpolgármestere, Lászlóné Szabó Edit könyvtárvezető, Cseréné Marczal Zsuzsanna, a Perkátai ÁMK igazgatója, Dankó Lajos, a Perkátai Roma Nemzetiségi Önkormányzat vezetője
Fotó: HD

Ezek is érdekelhetik