Civil kezdeményezés

2021.10.24. 15:30

Lehetőségeikhez mérten meleg étellel kínálták a rászorulókat

A Boldog Délután csapata cigánypecsenyével, gyümölccsel és teával kínálta a rászorulókat pénteken délután a mozi előtti téren.

Molnár Emese

Fotó: LI

Civil kezdeményezéséként alakult meg a Boldog Délután elnevezésű csoport nyolc évvel ezelőtt. Magánszemélyek alkotják a támogató csapatot, akiket az a nemes cél vezérel, hogy lehetőségeikhez mérten meleg étellel kínálják a rászorulókat. A megvalósítás érdekében mindenki hozzátesz annyit és azt, amit tud.

Cigánypecsenyét készítettek és gyümölccsel is tudtak szolgálni az érkezőknek

Bár a járványügyi helyzet korlátozta a szabadtéri ételosztást, a segítő szándékuk nem hagyott alább akkor sem, és a helyi roma nemzetiségi önkormányzattal, a DHHF Nkft-vel, az Útkeresés Segítő Szolgálattal, a Vöröskereszt és a Máltai Szeretetszolgálat helyi szervezetével közösen tartós élelmiszereket gyűjtöttek, ezeket juttatták el a nélkülözőkhöz. Aztán a pandémia után először idén augusztus 20-án szervezhették meg ismét az ételosztást. Most másodjára pedig az október 23-i nemzeti ünnep alkalmából várták a Corner Kávéház oldalánál a rászorulókat. Bartalos Norbert, a jótékonysági akció egyik szervezője elmondta, ezúttal kétszáz adag cigánypecsenyét készítettek az étterem szakácsai, és Fehérvári Tamás jóvoltából gyümölccsel is tudtak szolgálni az érkezőknek. Az előkészületekben sokat segítettek az étterem munkatársai, és persze a Boldog Délután lelkes önkéntesei szorgoskodtak pénteki eseményen annak érdekében, hogy a nemes felajánlás célba érjen.

A tervek szerint legközelebb decemberben, karácsony alkalmával szerveznek ételosztást. Az advent időszakában tartós élelmiszereket is gyűjtenek a családsegítő szolgálat számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában