ÚTFELÚJÍTÁS

2021.09.13. 09:00

Már folyik a munka Szabadegyházán

Szeptember elején megkezdődtek a Fő út végének felújítási munkálatai a Magyar falu program keretén belül, önkormányzati anyagi források kiegészítésével.

Déri Brenda

Körülbelül 500 méteres útszakasz újulhat meg a községben. A felújító munkálatok során sor kerül az útpadka megerősítésére, mely jelenleg három méter széles, ez a tervek szerint ötméteresre bővül azáltal, hogy az út mindkét oldala egy-egy méteres szakaszon le lesz térkövezve.

Ezen túl kapubejárókat és vízelvezető árkokat alakítanak ki. A Magyar falu program 17 millió forintot biztosított burkolatfelújításra, de az önkormányzat úgy gondolta, saját forrásukból tovább bővítik ezt az összeget, hogy a fent említettek is megvalósulhassanak az aszfaltburkolat felújítása mellett. Így összesen közel 50 millió forint lesz ezen megújulás költsége.

A polgármester, Egriné Amb­rus Andrea hozzátette, a Fejérvíz Zrt.-vel együttműködve ezen a szakaszon 14 ingatlan házi vízbekötését is kicserélik, melyek már elavultnak minősülnek, elkerülve ezzel a megújult útszakasz esetleges felbontását.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában