elismerések

2021.09.10. 17:43

Díszpolgári kitüntető címek, díjak a 2021. évi Megyenap díszközgyűlésén Nádasdladányban

Díszközgyűléssel kezdődött a Megyenap Nádasdladányban, a megújult Nádasdy-kastélyban, ahol idén a koronavírus-járvány elleni védekezésben nyújtott helytállást is díjazták, majd a legrangosabb megyei elismerést, a „Fejér Megye Díszpolgára” kitüntető címet: Dr. Sárkány Ágnes és Szloboda Istvánné vették át a Fejér Megyei Közgyűlés elnökétől, Dr. Molnár Krisztiántól.

fejer.hu

Elsőként dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, ismertetve az elmúlt év eseményeit, majd kitért az előttünk álló időszak forrásaira, fejlesztéseire.

Fotó: fejer.hu

Az ünnepi közgyűlés elnökségi asztalánál (b) Varga Tünde, Nádasdladány polgármestere, Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője, a Megyenap házigazdája Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke és dr. Kovács Zoltán, Fejér megye jegyzője foglaltak helyet.

Fotó: fejer.hu

Elsőként dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke köszöntötte a megjelenteket, ismertetve az elmúlt év eseményeit, majd kitért az előttünk álló időszak forrásaira, fejlesztéseire.

Fotó: fejer.hu

Az elnököt Törő Gábor, a térség országgyűlési képviselője köszöntője követte a pulpitusnál. Majd Varga Tünde, Nádasdladány polgármestere beszélt a vendégekhez, megköszönve a látogatásukat és bíztatva őket arra, hogy ne csak a kastélyt, hanem a települést is ismerjék meg, mert érdemes.

Fotó: fejer.hu

Virág Zsolt, a Nemzeti Kastély Program és a Nemzeti Várprogram végrehajtásáért felelős miniszteri biztos a program első üteméről és a körvonalazódó második fázisról árult el részleteket. Glázer Tamás, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy mindent elkövetnek, annak érdekében, hogy zökkenőmentesen menjen a kastély és vár program keretében az épületek megújulása, üzemeltetése.

Fotó: fejer.hu

Az ünnepi műsorban a Vox Mirabilis Kamarakórus valamint a Duo RedWhite csellóduó működtek közre.

Fotó: fejer.hu
Fotó: fejer.hu

A Fejér Megyei Önkormányzat Járványügyi helyzetben tanúsított helytállásért Díjában posztumusz részesült:

Dr. Goda Lajos úr, Felcsút háziorvosaként a járványügyi helyzetben élete utolsó pillanatáig hittel és hivatásszeretettel végzett gyógyító munkája, példás és kötelességtudó orvosi helytállása elismeréseként.

Vass Sándorné Zsuzsanna asszony, a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház 1-es belgyógyászat Haematológia Osztály főnővér helyetteseként a járványügyi helyzetben élete utolsó pillanatáig a megelőzés érdekében végzett alázatos, példamutató, fáradhatatlan szakmai munkája elismeréseként.

A Fejér Megyei Önkormányzat Járványügyi helyzetben tanúsított helytállásért Díájban részesült továbbá:

Dr. Balogh Gyula főorvos úr, a bicskei Egészségügyi Központ ügyvezető-igazgatójaként végzett lelkiismeretes munkája és a koronavírus járvány elleni védekezésben nyújtott hatékony tevékenysége elismeréseként.

Csécsei Zsuzsanna asszony, a koronavírus okozta járványhelyzetben a móri kórház oltópontján a vakcinációs program zökkenőmentes lebonyolítása érdekében végzett kimagasló szakmai munkájáért.

Cséplőné Gönczi Veronika asszony, a Fejér Megyei Integrált Szociális Intézmény vezetőjeként a koronavírus okozta járványügyi helyzetben a szociális intézményekben ellátott emberekért végzett fáradhatatlan szakmai és vezetői tevékenysége elismeréseként.

Dr. Krisztián Erika asszony, a Fejér Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya főosztályvezetőjeként, megyei tisztifőorvosként a koronavírus okozta járványügyi helyzetben példamutató helytállással végzett főosztályvezetői munkája, a központilag koordinált védekezésben nyújtott kimagasló szakmai tevékenysége elismeréseként.

Pap Kornélia asszony, háziorvosi asszisztensként a járványügyi védekezésben nyújtott fáradhatatlan szakmai munkája, a védőoltások szervezésében nyújtott önzetlen tevékenysége elismeréseként.

A Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet Dunaújváros Infektológiai Osztálya kollektívája az embert próbáló, koronavírus járvány elleni védekezésben nyújtott fáradhatatlan tevékenységük, példás helytállásuk elismeréseként.

Dr. Szilágyi Anna asszony, a Fejér Megyei Szent György Kórház Patológiai Osztály osztályvezető főorvosaként magas színvonalú, vitathatatlan elkötelezettséggel végzett szakmai életműve elismeréseként, a járvány legsúlyosabb időszakában nyújtott példás helytállásáért.

Szing Ferencné asszony, a koronavírus okozta járvány elleni védekezésben a vakcinálást elősegítő és támogató lelkiismeretes szakmai munkája, példás emberi magatartása elismeréseként.

Az ünnepi közgyűlésen Dr. Molnár Krisztián adta át a legrangosabb, a „Fejér Megye Díszpolgára”kitüntető címet Dr. Sárkány Ágnes asszonynak a koronavírus-járvány elleni védekezésben kiváló főorvosi munkájáért és Szloboda Istvánnénak példás településvezetői munkájáért.

Fotó: fejer.hu

Dr. Sárkány Ágnes a Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztály és a Sürgősségi Betegellátó Osztály és Belgyógyászati Intenzív Részleg osztályvezető főorvosa. Az idő mindkét terület tevékenységében kritikus szerepet tölt be, ezért a két osztály működésének a megszervezése az egyik legfontosabb és legösszetettebb feladata a kórház életének. Mindennapi munkájuk során, a jó betegellátás érdekében kiemelten nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy nagy szakmai felkészültségű szakorvosi és szakdolgozói gárdával, jó szakmaisággal lássák el a feladatokat, mind a fekvő- és járóbetegek ellátásában. Részt vesznek emellett a szakorvosok, orvosok és szakdolgozók elméleti és gyakorlati képzésében, a lakosság szemléletformálásában is. Dr. Sárkány Ágnes hitvallása szerint a betegekért dolgoznak az év minden napján napi 24 órában a nagy létszámú és kiválóan képzett szakmai kollektívával. A koronavírus-járvány elleni védekezésben osztályvezető főorvosi teendőit óriási felelősséggel, kiváló szakmaisággal végezte, irányította az osztályok működését – mind a betegek, mind pedig a kórházban dolgozók biztonságát, egészségét szem előtt tartva.

Fotó: fejer.hu

Szloboda Istvánné Nagyvelegen született és nevelkedett, később családot is ott alapított és állt munkába. 1983. február 1-től nyugdíjba vonulásáig közel három évtizeden keresztül először tanácselnökként, majd a rendszerváltást követően polgármesterként vezette szülőfaluját. Ez idő alatt megélt rengeteg változást, összevonást, átalakítást, de igyekezett minden döntésével, cselekedetével a települése érdekeit szolgálni. Rendkívüli nyitottság, segítőkészség jellemezte, s alázat a munkája, a rá bízott település és az ott élők iránt. Felelősségtudata átlépte Nagyveleg határait is, hiszen több cikluson keresztül töltötte be a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Egészségügyi Bizottságának elnöki tisztségét, és a Fejér Megyei Önkormányzat által alapított Megyei Kölcsön Alap tagságát. Széles látóköre egész pályáján végig kísérte, hiszen aki ismeri tudja, hogy polgármesteri feladatán túl egyszerre volt művelődésszervező, családi események lebonyolítója, vitázó szomszédok békítője. Kitartó szolgálata példaként állítható a közigazgatásban dolgozók elé.

Az ünnepségen a közgyűlés elnöke további 12 díjkategóriában adott át a díjazottaknak elismerést:

Fotó: fejer.hu

Dr. Berzsenyi Zoltán Díjban részesült

posztumusz Dr. Balázs Fülöp Ferenc több évtizedes fáradhatatlan gyógyító munkája, kimagasló közösségi és szociális tevékenysége, példás emberi magatartása elismeréseként.

Dr. Temesszentandrási György elhivatott orvosi pályafutása, kiemelkedő közösségépítő és közéleti tevékenysége, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Fekete János Díjban részesült

Buda Gabriella a közigazgatásban eltöltött sok éves magas színvonalú szakmai munkája, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Tóth Lajosné a köz szolgálatában végzett kiemelkedő szakmai életútja elismeréseként.

Gróf Klebelsberg Kuno Emlékérmet vett át

Müllerné Németh Margit kiemelkedő hivatástudattal végzett pedagógiai és intézményvezetői munkájáért, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Csapó Tamás elhivatott és újító pedagógiai munkája, közösségépítő tevékenysége elismeréseként.

Marosi Arnold Díjban részesült

Czöndör Mihály és Czöndör Mihályné a Fejér megye örökségének ápolásáért végzett kimagasló értékőrző és értékfeltáró tevékenységük elismeréseként.

Mórocz Tamás plébános, címzetes apát a közösségek megerősítéséért és Fejér megye épített öröksége, a Bodajki Kegytemplom megújításáért végzett fáradhatatlan munkája elismeréseként.

Németh László Díjban részesült

Péntek László nyugalmazott esperes több évtizedes, példamutató elkötelezettséggel és emberi magatartással gyakorolt lelkészi szolgálata, kiemelkedő közösségteremtő tevékenysége elismeréseként.

Serhókné Varjas Edit kiemelkedő hivatástudattal végzett pedagógiai és intézményvezetői munkájáért, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Dr. Paulikovics Elemér Díjban részesült

Domak István a mentés és betegszállítás területén mentőápolóként végzett példaértékű munkája elismeréseként.

Fodor Ádám Örs a Fejér megye lakossága érdekében a betegszállítás és mentés területén nyújtott átlagon felüli szakmai és vezetői munkájáért.

Pápay Ágoston Díjban részesült

Hajduné Reith Mónika a hátrányos helyzetű és rászoruló emberek megsegítése érdekében végzett kiemelkedő szakmai és vezetői munkája, példamutató emberi magatartása elismeréseként.

Dr. Szécsiné Domonkos Erzsébet a rászoruló emberek ellátása érdekében, nagy szociális érzékenységgel végzett áldozatos vezetői munkája elismeréseként.

Salamon Lajos Díjban részesült

Berta József a tűzvédelem területén végzett kimagasló, példaértékű szakmai tevékenysége elismeréseként.

Müller Klára a közbiztonságért végzett kiemelkedő szakmai munkája, valamint a Fejér megye polgárai érdekében végzett önzetlen tevékenysége elismeréseként.

Széchenyi Viktor Díjban részesült

Joó Ilona Katalin a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Megyei Szervezete megyei elnöki kabinetvezetőjeként végzett elhivatott, színvonalas szakmai munkája elismeréseként.

Szekeres Lajos János a Szekeres gazdasági társaság alapítójaként végzett sikeres vállalkozói tevékenysége, aktív közéleti munkája elismeréseként.

Terstyánszky Ödön Díjban részesült

Adancsekné Barics Irén a maratonfutás területén Fejér megye hírnevét öregbítő elhivatott, sikeres sporttevékenysége elismeréseként.

Kurkó György a kézilabda sportágban elért sikeres edzői pályafutása és példás közösségi munkája elismeréseként.

Vörösmarty Mihály Díjban részesült

Lőrinczi Domokos Aladár a székely népi hagyományok ápolásáért végzett kiemelkedő alkotói munkája elismeréseként.

Máhr Zoltán több évtizedes sokoldalú, értékteremtő és vezetői munkája, elkötelezett közösségi és kulturális tevékenysége elismeréseként.

Wekerle Sándor Díjban részesült

Horváth-Wundele Krisztina a német nemzetiségi hagyományok ápolása érdekében végzett kiemelkedő közösségi és kulturális munkájáért.

Lukács Józsefné a helyi népi hagyományok megőrzéséért és ápolásáért végzett kiemelkedő munkája, közösségépítő tevékenysége elismeréseként.

A 2021. évi Megyenap kitüntetettjeiről és díjazottjairól készült csoportkép a Nádasdy-kastély főbejárata előtt.
Fotó: fejer.hu

A Megyenapot kísérő szabadtéri programokon, a Megyekorzón bemutatkoznak a helyi, saját készítésű termékeikkel Fejér megye őstermelői, kézművesei a kastély előtti téren. A „Hungaricum kincsesláda” interaktív játéktéren minden korosztály kipróbálhatja az ügyességi, logikai és memóriafejlesztő játékokat, a „MINTAKincstárban” pedig játékos formában ismertetik meg a gyerekekkel a magyar népművészet formavilágát.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában