végső búcsú

2021.09.22. 07:00

Az elmúlást még mindig tabutémaként kezeljük

Bár mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy véges a földi életünk, mégis, nem nagyon készülünk fel sem érzelmileg, sem anyagilag arra, hogy el kell mennünk, vagy, hogy elvesztjük szeretteinket. A halál a veszteséget és a fájdalmat testesíti meg számunkra.

Fekete Györgyi

– Úgy vagyunk ezzel, hogy nem szívesen döntünk, rendelkezünk, beszélünk arról, ami elkerülhetetlen – magyarázza Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Szakegyesületének elnöke. – Még mindig tabu az elmúlás. Talán a keresztény embereknek könnyebb, nekünk megvan a hitünk arról, hogyan fogunk tovább élni. A tabu az oka annak, hogy amikor a hozzátartozók hozzánk fordulnak, nem tudják, hiszen soha nem beszéltek arról, hogy az elhunyt szerettük hogyan is szerette volna a végső búcsúját. Az elmúlásról való hallgatás nagyon változott az elmúlt évtizedek alatt. Viszont, ahogy nem gondolunk, nem is gondoskodunk róla. Nagyszüleink még előretakarékoskodással felkészültek arra, hogy hozzátartozóiknak ne okozzon gondot a temetésük, mára ez már nem szokás, így az érzelmi veszteség anyagi teherrel is jár a családjuknak.

A dunaújvárosi Palkovics Katalin, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Szakegyesületének elnöke
Fotók: Fekete Györgyi

– Jelentős összegről van szó…

– Valóban, a temetés sohasem volt olcsó, és nem olcsó sehol a világon, de annyiféle módszer, technika van az előregondoskodásra, hogyha nem tabunak kezeljük, akkor anyagi téren is fel tudunk rá készülni. A drágaság persze relatív, hiszen egy örömteli eseményért, rendezvényért, egy esküvőért akár több millió forintot is könnyedén kifizetünk, a búcsú költségét viszont mindenki nagyon magasnak tartja. Ugyanakkor tisztában kell lenni azzal, hogy itt emberek dolgoznak, nem egy kellemes, nem egy könnyű feladatot látnak el. Ráadásul a pandémia miatti szigorítások a holtestek kezelését tekintve is növelték a költségeinket. Mindemellett sok a technikai költség is, az üzemeltetési díjat is ki kell fizetni a temető használatáért. A többi költség ugyan mobil, de mivel piaci verseny van ezen a téren, így ezekben sincs jelentős eltérés. Nemrég voltam szakmai konferencián Krakkóban, ahol elmondták, hogy náluk 2000 euró fölött van egy temetés, ugyanakkor az állam alanyi jogon hozzájárul 900 euróval a költségekhez. De más országokban is van hasonló jellegű állami kompenzáció.

– Nálunk ilyen jellegű támogatás nincs...

– Alanyi jogon járó támogatás nincs. De azoknak, akik nem tudják megoldani anyagi helyzetük miatt szerettük eltemettetését, igénybe vehetik az önkormányzattól az úgynevezett közköltséges temetést. Hiszen a méltó temetés mindenkit megillet.

A temetés valóban sohasem volt olcsó, és nem olcsó sehol a világon

– Egyre többen választanak alternatív temetkezési módokat.

– Igen, nagyon sokan választják a folyóvízben és levegőben történő szétszórást. Nagyon meghitt szertartások lehetnek ezek az alternatív eljárásokkal, azonban szembe kell néznünk azzal, hogy ezen esetekben nincs egy emlékhely, ahová ki tudunk menni kicsit emlékezni, ami a gyász megélésének nagyon fontos része.

– A halállal foglalkozik. Milyen a viszonya hozzá?

– A halál az élet elválaszthatatlan része, s mivel keresztény vagyok, így hiszek abban, hogy nem végérvényes, hogy van mennyország. Az ebben való hit segít elviselni a veszteség fájdalmát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában