Tanévkezdés

2021.08.31. 07:00

Vége a nyári vakációnak

A dunaújvárosi iskolák többsége szeptember elsejére időzítette a tanévnyitó ünnepségeket, ekkor vehetik át a diákok a tankönyveket is.

Molnár Emese

Fotós: LI

Az első tanítási napon általában rövidített órák vannak, ilyenkor csak a tanév tudnivalóiról, a házirendről beszélgetnek. A Petőfi Sándor Általános Iskola az első napon három osztályfőnöki órát tart. Reggel az iskola udvarán gyülekezhetnek a diákok, majd 8 órakor kezdődik az ünnepségük. A felső tagozatosok számára 13.30-ig szerveznek gyermekfelügyeletet, az alsós tanulóknak pedig szülői igény szerint.

Farkas Bence és Izsák Eszter jött az új tankönyvekért a Petőfibe
Fotók: Laczkó Izabella

Rendhagyó módon kezdik a tanévet a Dózsa György Általános Iskolában. Mint azt az intézmény tájékoztatójában közölte, a tanévnyitó ünnepély szeptember 1-jén 8 órakor kezdődik, amelyen az első osztályosok az aulában ünneplő ruhába öltözve vesznek részt, a 2–8. évfolyamos tanulók pedig online közvetítéssel tekintik meg a műsort az osztálytermekben. Az elsősöket egy szülő kísérheti reggel a tanítóhoz, és szintén csak egy-egy kísérő tekintheti meg az ünnepséget. Ekkor még nem kell semmilyen tanszerlistán szereplő eszközt vinni a kisdiákoknak, csak a délutáni szülői értekezlet alkalmával. Az elsősök aznap 11.30-kor végeznek, a négy osztályt külön bejáraton engedik majd ki. A felsőbb évesek 12 órakor végeznek, de írásbeli kérés esetén 16 óráig biztosítanak felügyeletet. A járványügyi protokoll részeként továbbra sem mehetnek be a szülők az iskolába, csak a számukra szervezett programok során.

Névváltozással indítja a tanévet a Gárdonyi-iskola, augusztus 13-tól már Gárdonyi Géza Görögkatolikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola az intézmény teljes neve. Ez a diákok mindennapi életét nem befolyásolja, de működési-szervezési kérdésekben előrelépést jelent az iskolának. Ott is szeptember 1-jén 8 órakor tartják a tanévnyitó ünnepséget. A tankönyveket az első tanítási napon kapják meg a fiatalok: a felső tagozatosokat egymás után hívják, az alsó tagozatosoknak a tantermekbe készítették be a csomagot. Az első napon 11.45-kor végeznek.

Bécs Krisztina tanító is segített a kötetek kiosztásában

A tanévnyitók előtt akadt még feladat a hét elejére. Például a Petőfi-iskolában hétfőre szervezték a tankönyvosztást. Augusztus 31-re jelöltek ki oltási időpontot azon 12 év feletti gárdonyis diákoknak, akik szülője kérte a védőoltást a gyermek számára. Ők a szomszédos Rudas-középiskolában kapják meg az oltást, ám ha a megadott időpont nem jó, akkor szeptember 3-án is mehetnek az oltópontra.

Augusztus 31-én játékos gólyanapot tart a kilencedikes diákoknak a Lorántffy- és a Dunaferr-középiskola, valamint ezen a napon költözhetnek be a fiatalok a Rudas kollégiumába.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában