Temetői borzongások – kegyeleti helyhez méltatlan

„Szüleim sírját – fájdalommal a szívemben – gyakorta látogatom. A beültetett egynyári, valamint évelő növények öntözése okán is sűrűn felkeresem a sírt, többnyire a délelőtti órákban.

Idén tavasszal – testvéreimmel közösen – jelentős összegért felújíttattuk szüleink nyughelyét (kőcsiszolás, murvázás, újravésés), éppen anyák napjára készült el…

A sír elkészültének öröme, szüleink végső, számukra méltó nyughelyének kegyeletteljes kialakítása feletti megnyugvásunknak véget vetett az az eljárás, ahogy az üzemeltető a fű/gaz nyírási munkákat végzi, végezteti. Az akkor – pár nappal korábban – felújított, esztétikusan, szüleink emlékéhez méltóan rendbe hozott sírt a fűkaszálás során teljesen beterítették, összerondították. A leírhatatlanul megdöbbentő látványtól keserű zokogásban törtem föl.

Kegyeletsértőnek, tiszteletlenségnek, minden jó érzéssel szembe menően felháborítónak tekintem az eljárást, ahogy az üzemeltető cég munkatársai a levágott gazzal nem törődve, hányavetien, slendrián módon maguk után hagyják a „szemetet”, a „szutykot”. Az én sírgondozási munkámnak a semmibevételéről, figyelmen kívül hagyásáról, annak nem tiszteletben tartásáról ilyetén módon egy újabb fejezetet nyithatnék.

Az eset után rögvest felkerestem az üzemeltető cég munkatársát, aki először »védőbeszédet« tartván, a panaszomat (fényképes bizonyítékkal) kénytelen volt elismerni. Ígéretet tett rá, hogy másnapra helybe küldi a kollégákat, akik majd kitakarítják a sírt, ami nem történt meg, a síron pusztán a szél jótékony hatása során lett némi pozitív változás.

A mai napon (2021. augusztus 4–én – a szerk.) szeretett szüleim sírjánál ugyanez a megdöbbentő, letaglózó »élmény« várt. Összeroskadtam a sír láttán: milliónyi fűszál, gaz, szemét, újra összeszorult a torkom a látványtól. Szeretett édesanyánk július 27-i születésnapjára készített sírcsokrok – botrányosan – mind újfent szutyokkal lettek betakarva, vérlázító módon!

A dühömet már csak kiegészíti a temetői utakon kistraktorokkal, a port felverve száguldozó temetői munkatársak versenyzése, poénkodása, röhögcsélése, ma egy halottas kocsi kis híján elütött, hihetetlen sebességgel érkezett a bokrok mögül, alig tudtam előle félreugrani, a poénkodó sofőr és kísérője bicskanyitogató, primitív viselkedése még inkább feldühített, fokozta a már egyébként is felkavart érzéseimet.

Nem tartom etikusnak, kegyeletteljesnek, intelligensnek a munkatársak effajta viselkedését, a munkába álláskor valamiféle magatartási kódexet nyilván el kellene sajátítaniuk. Úgy vélem, hogy ez is nyilván az üzemeltető cég felelőssége lenne...

Csak technikai feladat, hogy a fűkaszálás után a levágott gyepet, gazt etc. szívózsákokkal nyomban, helyben, a levágás után összeszedjék. Amennyiben gépészetileg ez az eljárásmód nem kivitelezhető, meggondolandó lenne a tisztelt önkormányzat részéről a koncesszió visszavonása és újbóli pályáztatása…

Tavasszal lopás is történt a szüleim sírjáról: pár hete beültetett palántát vitt el a tolvaj úgy, hogy az ásóját bent felejtette a sír földjében, nyilván megzavarhatták. Jelentettem az üzemeltetőnél, a rendőrségen is, – a »corpus delicti« a birtokomban van, lehetne róla DNS-mintát venni –, de a bagatell szabálysértés okán nem vesznek fel még jegyzőkönyvet sem.

62 éves vagyok, ebben a városban születtem, és ide tértem vissza nyugdíjasként 35 év németországi távollét után. Férjem német, aki szintén tanúja a temetői viszonyoknak. Ő is konstatálja a lehetetlen helyzetet, miszerint a sír rendben tartása mások – éppen az erre hivatottak – számára nem szent, ignorálják a szeretteikre emlékezők sír körüli szépítő, kegyeletteljes munkáját.”

Az érzelmektől nem mentes, felháborodott olvasónk esete is példa arra, hogy a születés mellett az elmúlás az, ami az embereket, a családokat legjobban megérinti. A búcsú, az emlékek kegyeletteljes kezelése nem lehet kérdés. Az emberek döntő többsége így gondolja. Akiknek meg ez a feladatuk, nota bene szerződés kötelezi rá őket, kutya kötelességük.