nem mindennapi eset

2021.07.06. 11:00

Buszon mentettek életet a kórház ápolói

Egy hálás hozzátartozó Facebook bejegyzéséből értesültünk arról, hogy két egészségügyi dolgozó június 30-án kora reggel a Mezőfalva irányából Dunaújvárosba közlekedő autóbuszon megmentette egy férfi életét.

duol.hu

Mint később kiderült, az intézmény két munkatársa, Mihalkóné Kiefer Angelina és Nagy Klaudia, a sebészeti osztály ápolói voltak az életmentők, akik éppen a munkahelyükre tartottak, amikor az eset történt. Felfigyeltek az utasok segélykiáltására és azonnal igyekeztek segítséget nyújtani. Megvizsgálták a beteget és mivel nem észleltek életjelenségeket, így azonnal megkezdték újraélesztését. A mentőszolgálat érkezéséig felváltva végezték a reanimálást, amelybe egy utastársukat is sikerült bevonni. Az időközben kiérkező mentő bajtársakkal együtt tovább folytatták a beteg ellátását, állapotának stabilizálásáig.

Fotó: pantaleon

Mihalkóné Kiefer Angelina 2014 óta dolgozik intézményben, 2015-től a sebészeti osztály munkatársa. Nagy Klaudia 2019-ben helyezkedett el a kórház sebészeti osztályán. A kolléganők pályájuk során már többször végeztek reanimálást, de „civil” helyzetben, most először. Elmondásuk szerint még most is a történtek hatása alatt vannak, hiszen nagy nyomás nehezedik ilyenkor a segítséget nyújtóra – eszközök, kórházi körülmények híján, rajtuk múlik egy ember élete. Felemelő érzés számukra az a szeretet és hála, amely az újraélesztett férfi családja és más, az esetről értesült emberek részéről feléjük megnyilvánul.

forrás: pantaleon.hu

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában