Vasműs bérek

2021.07.02. 14:53

Dunaferr: Bár emelték a tétet, de a helyzet változatlan

Bár emelték a tétet, mert 200 ezer helyett 250 ezer forintot utal „első körben” a Dunaferr, de a helyzet továbbra is változatlan. Ezúttal már tizedszer és még mindig két részletben fizeti a munkabéreket a Dunaferr, tudtuk meg a cég munkavállalóknak írt leveléből.

duol.hu

Fotó: Shutterstock

Evgeny Tankhilevich, az ISD Dunaferr Zrt. legfőbb és általános vezérigazgató-helyetteseként ismét, ezúttal már tizedszer levélben fordult a vasmű dolgozóihoz. Ebben arról tájékoztatta a munkavállalókat, hogy a cég továbbra sem tudja egy összegben kifizetni a munkavállalók ez évi júniusi bérét sem. A legfőbb és általános vezérigazgató-helyettes a béreket érintő döntéseket a vállalat „még mindig alacsony termelési szintjére” való hivatkozással indokolta.

A levélben foglaltak szerint a munkáltató ezúttal legkésőbb 2021. július 9-ig teljes összegben kifizet minden olyan munkabért, amelynek havi összege a nettó 250 ezer forintot nem haladja meg. A nettó 250 ezer forintot minden munkavállaló megkapja, akiknek ennél magasabb a bérük, azok az ezt az összeget meghaladó részt legkésőbb 2021. július 30-ig kapják majd kézhez. Szintén ez utóbbi dátumig fizetik ki – Evgeny Tanchilevich szerint – a 2021. II. negyedéves jelenléti pénzt, és az annak terhére igényelt SZÉP Kártya juttatást. A levél utolsó pontja pedig szóról szóra megegyezik az egy hónappal ezelőtti levél tartalmával: „A 2020. évi „pulykapénz” és törzsgárda biztosítási járadék kifizetését, valamint az önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulás fennmaradó részét a pénzügyi lehetőségek függvényében egy későbbi időpontban fogja teljesíteni a munkavállaló”.

Ezen már nem is csodálkozunk, csak szorítunk azért, hogy így legyen. Már csak azért is, mert ahogy lapunk megírta 2021. június 22-i hatállyal ideiglenes vagyonfelügyelőt jelölt ki a Dunaferr-hez a Fővárosi Törvényszék, amely a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft. Az állami tulajdonú cég a hitelezői érdekek védelmében (ha jól belegondolunk bizony a munkavállalók is azok – a szerk.) – többi között – figyelemmel kíséri a Dunaferr tevékenységét, áttekinti a vagyoni helyzetét, betekinthet a cég, mint adós könyveibe, megvizsgálhatja annak értékpapír- és eszközállományát, iratait, pénzforgalmi számláit.

Vezető képünk illusztráció.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában