Hiányosságok, veszélyek

2021.06.01. 07:00

Törvénysértőnek bizonyult az önkormányzat eljárása

A Fejér Megyei Kormányhivatal szerint ugyanis törvénysértőnek bizonyultak Pintér Tamás polgármester határozatai a Dunaújvárosi Víz-, Csatorna- és Hőszolgáltató Kft.-vel kapcsolatban.

Molnár Emese

Az államigazgatási szerv megállapításairól szóló négy különálló dokumentációt a DVCSH megosztotta a honlapján. A következőkben a többoldalas anyagok főbb pontjait foglaljuk össze.

Számos jogszabálysértést tartalmazott a helyi távhő-szolgáltatási rendelet polgármesteri módosítása (február), a többi között azt, hogy egy önkormányzati rendelet megalkotója a közgyűlés még a veszélyhelyzet idején is, nem pedig egy személyben a polgármester. Olyan sarkalatos hibákat is tartalmaz a polgármesteri módosítás, hogy eltérő dátummal jelölték meg benne a 2012-es alaprendelet kihirdetését, és nem jól jelölték a felhatalmazó rendelkezéseket sem. A törvényességi felhívásokat közzé kell tenni az önkormányzat honlapján, de ezt a március 23-i kormányhivatali dokumentációt hiába kerestem ott hétfőn délután.

Ha az önkormányzat nem gondoskodik a szolgáltatás biztosításáról, akkor az Energiahivatal jelöl ki közérdekű üzemeltetőt
Fotó: Pixabay

Városunk jegyzője, dr. Molnár Attila eljárást indított a távhőszolgáltatóval szemben a tevékenységének ellenőrzésére és iratbekérésre, még februárban. A DVCSH viszont kérelmezte a kormányhivatalnál, hogy a hatósági eljárásból zárják ki a dunaújvárosi jegyzőt (úgy tudjuk, elfogultság miatt kérhette ezt a szolgáltató). A kérelemnek helyt adott a kormányhivatal, és Sárbogárd jegyzőjét jelölte ki az ellenőrzés lefolytatására. Ezt a határozatot május 6-án hozta meg a kormányhivatal, azonban Szabó Zsolt alpolgármester a május 27-i sajtótájékoztatóján azt mondta, tudomása szerint ebben a kérdésben nincs hatályos döntés.

Aztán külön a távhőszolgáltatásról, külön az ivóvíz- és szennyvízelvezetésről szóló üzemeltetési-vállalkozási szerződés polgármester általi felmondásáról is azt állapította meg a felügyeleti szerv, hogy törvénysértő. A víz- és a távhőszolgáltatás biztosítása az önkormányzat egyik kötelező alapfeladata. A veszélyhelyzet során halaszthatatlan kérdésekben dönthet egyszemélyben a polgármester. Ám jelen esetben nem volt döntési kényszerben Pintér Tamás, és mint azt a törvényességi felhívásban írják, túllépte a társadalmi rendeltetésnek megfelelő joggyakorlás kereteit azzal, hogy a kötelezően önkormányzati feladat ellátását biztosító szerződést a veszélyhelyzet idején felmondta. Ráadásul a rendeltetésszerű jog­gyakorlás követelményeivel szembe menve olyan helyzetet teremtett, amivel veszélyben van az ellátás biztonsága, ugyanis a távhő esetében június 30-ig a DVG Zrt.-nek rendelkeznie kell a szükséges engedélyekkel. Hasonló a helyzet a víziközmű-szolgáltatással is, viszont itt december 31-ig van idő. Az ellátás biztonságának sérülését a polgármesteri határozat is tudomásul veszi.

A törvény értelmében, ha veszélybe kerül a szolgáltatás azzal, hogy megszűnik az üzemeltetési szerződés és az önkormányzat nem gondoskodik a biztosításáról, akkor a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal jelöl ki közérdekű üzemeltetőt. Az önkormányzat arról nyilatkozott korábban, hogy ezt a szolgáltatást is a DVG-vel tervezik ellátni. Azzal, hogy sem a távhő, sem a víziközmű esetében nem jelölt meg végrehajtási határidőt a polgármester, az eredményesség sem biztosított. A törvény szerint nyilvánossá kell tenni a határozatokat és azok előterjesztését is (hogy biztosítva legyen a döntés nyilvánossága). Utóbbit nem találta a kormányhivatal az önkormányzati honlapon. A felmondási határozat törvényességi felhívásait közzétették. Ha az önkormányzat honlapján – lapunk megjelenésével egyidejűleg – teljeskörűen nem is, de a DVCSH honlapján a fent említett eljárásokkal kapcsolatos határozatok, végzések elérhetőek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában