közélet
2021.06.16. 17:00
Közműfejlesztések megvalósítása Kulcs településen
Jobb Gyula Kulcs polgármestere a település közösségi oldlán tájékoztatta a lakosságot a részletekről:
duol.hu
Forrás: illusztráció
Fotó: shutterstock
Kulcs Önkormányzata a 2020. évben elnyert „Közműfejlesztések megvalósítása Kulcs településen” tárgyú pályázata előkészítéseként elkészíttette a megvalósításra kerülő területek engedélyezési tervdokumentációját.
A tervek szerint az alábbi utcák által határolt területen lesz ivóvíz gerinc vezeték kiépítve:
A tervek hatósági engedélyeztetés alatt állnak, amint jogerős engedélyekkel rendelkeznek, sor kerül a közbeszerzési eljárásra, mely során kiválasztják a kivitelezőt.
A terveik szerint egy éven belül ezekben az utcákban vezetékes víz fogja az ott élők igényeit kielégíteni.
Az ott élő ingatlan-tulajdonosokat időben ki fogják értesíteni a munkálatok megkezdéséről, illetve a közmű fejlesztési hozzájárulás megfizetésének feltételeiről.
Ezek is érdekelhetik
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Feliratkozom a hírlevélre