a jogász válaszol

2021.05.15. 10:00

A bérleti szerződés felmondása

A határozott idejű bérleti szerződés sajátossága, hogy a szerződésben kikötött idő elteltével a szerződés automatikusan megszűnik. A határozott idejű bérlet is felmondható rendkívüli felmondással annak lejárta előtt.

Dr. Unger Zsolt

Fotó: Shutterstock

Ezzel szemben a határozatlan időre szóló bérleti szerződés megszüntetéséhez valamelyik fél által közölt felmondás szükséges. A bérleti szerződés megszűnésekor a bérlő köteles a bérleményt visszaadni, és a bérleményből a saját dolgait elvinni.

Ha e kötelezettségének nem tesz eleget, akkor a bérbeadót minden esetben megilleti a jog, hogy a bérlő ellen pert indítson ingatlan kiürítés iránt.

Amennyiben a bérlő a peres eljárásban érdemi védekezést fejt ki, akkor az ingatlan kiürítésére vonatkozó jogerős ítélet meghozataláig hosszabb idő, akár több év is eltelhet. Ha a bérlő a jogerős ítéletnek sem tesz önként eleget, akkor a bírósági végrehajtás keretében való ingatlan-kiürítés további időt vehet igénybe.

Önkényes lakásfoglalónak az minősül, aki úgy vette birtokba a lakást, hogy annak birtoklására soha nem is volt jogosult. Önkényes lakásfoglaló az a volt bérlő is, akinek a határozott időre kötött lakásbérleti vagy más helyiségbérleti szerződése a határozott idő leteltével megszűnt, és a bérleményt nem adja vissza.

Ebben az esetben a bérbeadó a bérleti szerződés határozott idejének lejártát követő 60 napon belül kérheti a járásbíróságtól az ingatlan gyorsított kiürítését.

A kiürítés iránti végzés végrehajtását külön nem is kell kérni, hanem a kiürítésről szóló végzést a bíróság haladéktalanul megküldi a bírósági végrehajtónak. A végrehajtó ezt követően rendőr vagy tanú jelenlétében a helyszínen kézbesíti a végzést a lakásban tartózkodó nagykorú személynek. Ekkor a lakásban tartózkodónak még 2 napja van arra, hogy a lakást az ingóságoktól kiürítve elhagyja.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában