OKTV

2021.04.01. 11:30

Országos szinten is remekeltek a Széchenyi diákjai

Remek eredményeket értek el az idei OKTV-n a Széchenyi István Gimnázium diákjai. A témaválasztásról, a befektetett munkáról egy közös online fórumon beszélgettünk a fiatalokkal és az őket felkészítő Hutvágnerné Róth Éva pedagógussal.

Szabó Szabolcs

A beszélgetés elején Hutvágnerné lapunknak felidézte, Juhász Adorján már korábban elhatározta, hogy építész szeretne lenni, így adott volt, hogy elindul a művészettörténeti versenyen. Juhász Adorján végül az OKTV-n 10. helyen zárt, másik diákja, Sümegi Lili Enikő dráma kategóriában a 15. helyen végzett.

– Az OKTV több fordulóból áll, az első forduló egy általános tesztet jelent, aki itt továbbjut, azt a második fordulóban már egy komolyabb kihívás várja. Művészettörténetből Juhász Adorján egy középkori témát választott, Lilinek pedig egy rendezői forgatókönyv-vázlatot kellett írnia arról, hogyan rendezné meg a Salemi boszorkányok című darabot.

Képünkön fent Hutvágnerné Róth Éva pedagógus, mellette Juhász Adorján, lent: Komlósi Gréta és Sümegi Lili Enikő – a járványhelyzet miatt a szóbeli döntők elmaradtak, ám így is jól szerepeltek a széchenyis diákok
Fotó: prt sc

Komlósi Gréta a nyolcadik helyen végzett német nyelvből az első kategóriában: – A nyelvvizsgával párhuzamosan jött a lehetőség, így gondoltam, hogy megpróbálom. Vizsgáztam, érettségiztem, gondoltam, akár sikerülhet is. Örülök, hogy jó eredményt értem el. Mindig is szerettem a német nyelvet, jó és izgalmas feladatok sora várt mindkét fordulóban, nagyon örülök, hogy végül jól teljesítettem.

Juhász Adorján: – a tanárnőtől kaptam egy levelet, hogy aki az építészet felé kíván mozogni, annak érdemes ezen a versenyen részt vennie. Sokat tanultam és tapasztaltam a felkészülés során, nagy örömmel tölt el, hogy ilyen jó helyen végeztem az országos seregszemlén.

Sümegi Lili: – az elmúlt két évben is elindultam hasonló versenyeken, de az OKTV egy komolyabb kihívást jelentett. Örömmel tölt el, hogy e mezőnyben is sikerült helytállnom.

Lapunk kérdésére a sikeres diákok elmondták: Adorján építészmérnöknek készül, Sümegi Lili pedig óvodapedagógusnak tanul majd Pécsett. Gréta az orvosi pályát választja majd, és szándékai szerint Budapesten lesz egyetemi hallgató.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában