Dunaferr – Liberty

2021.04.21. 17:30

Bemutatkozik a Dunaferr társaság új cégvezetője

Április 19-én sajtótájékoztatót tartott dr. Nagy Péter, az ISD Dunaferr vezető jogásza a vasmű főépületében, tehát gyárkapun belül. Másnap, azaz április 20-án – tolmács útján exkluzív interjút adott lapunknak Dunaújvárosban Vasyl Gladkikh, akit az ISD Dunaferr – egyesek által hivatalosan nem elismert – március 26-ai közgyűlésén választottak meg a cég új vezetőjének.

Brousil Csaba

Beszélgetésünk során többször elhangzott a már említett, az ISD Dunaferr jelenlegi vezetése által nem elfogadott, március 26-án megtartott közgyűlés. Erről így írtunk korábban: március 26-án „az ISD Dunaferr Dunai Vasmű Zrt. rendkívüli közgyűlést tartott 14 órától, amely közgyűlés a részvényesek 99,994 százalékának jelenléte mellett határozatképes volt, tehát nem kerül sor ismételt közgyűlésre. A rendkívüli közgyűlés megválasztotta az igazgatóság és felügyelőbizottság tagjait, módosította a társaság alapszabályát.” Ezen az online közgyűlésen megválasztott új cégvezető lapunknak élőszóban is elmondta, hogy a március 26-ai közgyűlésen őt választották meg a gyár cégvezetőjének, tehát álláspontja szerint ő a hivatalos és legális vezető. Az interjú során a vasmű jelenlegi helyzete is szóba került. Mint azt Gladkikh úr elmondta, az acél világpiaci árának köszönhetően az ágazat jelenleg felszálló ágban van, az ISD Dunaferrnek most lenne lehetősége a fejlődésre, ha a cégnél nem az ismert állapotok uralkodnának. Szavai szerint azért kell most lépéseket tenni az ISD Dunaferr ügyében, mert a gyár erős likviditási gondokkal küzd, és a csőd, a felszámolás határán áll. Elhangzott, hogy április 20-án is beszélt a Dunaferr beszállítóival telefonon, és kiderült számára, hogy a hét elejére beígért nyersanyagmennyiség 90 százaléka még nincs itt, sőt a további, májusi rendelésekről sem kaptak még semmilyen információt a beszállítók.

Vasyl Gladkikh, az ISD Dunaferr Zrt. új cégvezetője hazájában is köztiszteletben álló ember Fotó: DH

A vasművel kapcsolatos hírek egy orosz–ukrán tulajdonosi ellentétet vázolnak, sűrű – közleményekben és nyilatkozatokban zajló – adok-kapok zajlik a két fél között hónapok óta. Arra a kérdésünkre, hogy lát-e orosz–ukrán ellentétet a Dunaferr körüli csatározásokban, interjúalanyunk határozottan leszögezte, hogy semmi ilyesmiről nincs szó: „Szeretném leszögezni, hogy semmilyen orosz–ukrán konfliktus nem áll a háttérben, ez egy kitalált és felfújt történet, semmi köze nincs a valósághoz” – mondta. Mint mondta, ez a kérdés teljesen független bármiféle politikai vitától.

A gyár jövőjét is érintettük a beszélgetésben. Mint elhangzott, a mostani vezetéssel az ISD Dunaferrnek nincsen semmilyen jövője, amíg interjúalanyunk évtizedes tapasztalattal rendelkező nagyvállalati válságmenedzserként komoly pénzügyi, gazdasági stratégiát dolgozott ki 5-10-15 évre előre. Gladkikh úr szerint az elsődleges cél az, hogy a hosszú távú fennmaradáshoz szükséges – környezetvédelmi szempontból is megfelelő – technológiával rendelkező vasművet hozzanak létre, modernizálják a gyárat, amely így egy innovatív üzemmé válhat. Erre, mint mondta, az Európai Unióban is megvannak a megfelelő támogatói. Ezenkívül beszélt potenciális befektetőkről is, akik pénzt ruháznának a gyár fejlesztésébe. Azt is kiemelte, hogy májusban már részletes tárgyalásokat kívánnak folytatni a dolgozókkal és a szakszervezettel, és vissza kívánják állítani a kollektív szerződést. „Az elsődleges számomra maga az ember, utána következik az üzem, a gyártás és a munka” – mondta. Majd kiemelte, hogy szerinte a vasműben dolgozókat munkájuk miatt tisztelet illeti meg, a szakmájuk fontos, és ezt az elismerést a dolgozóknak is érezniük kell. Ehhez kapcsolódóan fontos tényezőnek nevezte a béremelés kérdését.

Elhangzott, hogy amennyiben most át tudná venni a Dunaferr irányítását, úgy májusban 75 ezer tonna, júniusban 90 ezer tonna, három hónap múlva 120 ezer tonnára tudnák növelni a termelést, ami a jelenlegi piaci viszonyok között jelentős bevétel- és eredménynövekedéshez vezetne.

Sajtóközleményt adott ki a témával kapcsolatban az ISD Dunaferr Zrt. menedzsmentje a tőlük már eddig megszokott „stílusban”, melyet lentebb olvashatnak:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában