A Bruck-malmot nevezték ki gettónak, oda zárták be a Pentelén élő zsidókat

1944. március 19-e után a Sztójay Döme vezette magyar kormány sorban hozta a megalázó zsidóellenes rendeleteket, mint például a sárga csillag viselése, a lakásbeszolgáltatás, valamint a zsidó javak egyszerű elkobzása. 825 ezer magyar zsidónak megtiltották, hogy lakóhelyüket elhagyják, nem utazhattak sehová sem, és szinte valamennyien elvesztették az állásukat is. Április 16-a után Adolf Eichmann SS-Obersturmbannführer, a zsidó deportálások egyik fő szervezője pár hónap alatt közel félmillió vidéki zsidót hurcoltatott különböző haláltáborokba, majd ezt követte a fővárosi zsidóság elhurcolása, amit végül is Horthy Miklós állított le 1944 nyarán, 1944 őszén a nyilas hatalomátvétel után azonban ők is nehéz helyzetbe kerültek. A megsemmisítő táborok gázkamráiban több mint 600 ezer zsidó honfitársunk lelte halálát, zömében öregek, nők és gyerekek. A vidéki zsidóságot szinte teljesen kiirtották, a fővárosiak közül is kevesen érték meg a háború végét. A magyar holokauszt az egész nemzet tragédiája, de magának a XX. századi embernek a tragédiája is, mert az egész emberiség ellen elkövetett gyalázatos gaztettek sorozata volt.

Mit is jelent a holokauszt szó?

A holokauszt görög szó, jelentése „teljesen elégő áldozat”. Ebben az értelemben először a történész Xeno­phón használta, majd megjelent a héber Biblia görög nyelvű fordításában is, Szent Jeromos latin bibliafordítása után került be a szó az angolszász nyelvterületre. Németre a Bibliát Luther Márton fordította le, aki viszont már az égőáldozat szót használta, így sem a német, sem pedig a magyar nyelvben nem volt használatos a holokauszt szó. Legismertebb jelentése a náci Németország által megszállt területeken végrehajtott népirtáshoz köthető, amikor is a második világháború alatt a hitleri gépezet közel 6 millió európai zsidót semmisített meg.

Már a középkori Európában is folyamatos zaklatásnak és üldözésnek voltak kitéve a zsidók, a keresztények azzal vádolták meg őket, hogy ők voltak azok, akik Jézust a keresztre feszítették, a XX. századi antiszemitizmus viszont már nem vallási, hanem faji alapú volt. A zsidók elleni gyűlöletet nem a nácik és nem Hitler találta ki, hanem azt a „Führer” egyszerűen meglovagolta, politikai tőkét igyekezett belőle kovácsolni, nem utolsósorban pedig megszerezni a zsidók vagyonát, de ehhez kreálni kellett egy ellenségképet.

Hitler antiszemitizmusa

Adolf Hitler hatalomra jutása idején a német társadalomnak mindössze 1,5 százaléka volt zsidó származású, sokan közülük nem is voltak vallásosak, többen át is tértek a keresztény hitre, nagy részük németnek vallotta magát, a nácik viszont nem így gondolták. Az I. világháborúban a németországi zsidóság is osztozott nemzetük harcában, több zsidó katona a fronton tanúsított hősiességéért katonai kitüntetésben részesült. Hitler közvetlen katonai parancsnoka is egy zsidó származású hadnagy volt, aki személyesen terjesztette fel a későbbi „Führert” a vaskeresztre. Ennek ellenére Hitler az I. világháborús német vereségért elsősorban a zsidókat tette felelőssé. Egyes történészek azt állítják, hogy a zsidógyűlöletéhez édesanyja halála is közrejátszhatott, akit egy zsidó orvos műtött meg, sikertelenül, továbbá a bécsi művészeti főiskoláról való eltanácsolását ugyancsak a zsidók számlájára írta. Hatalomra kerülése után azonnal megkezdte a zsidók üldözését, majd későbbi megsemmisítését. Először ezt Németországban tette meg, majd ahogy fokozatosan a II. világháború alatt megszállta az európai országokat, igyekezett brutálisan leszámolni az ott élő zsidósággal. A nácik koncentrációs táborokat hoztak létre, ahol véghezvitték a zsidók tömeges megsemmisítését. A németek által leigázott Európa szinte minden részéről marhavagonokba zsúfolva szállították a zsidó embereket a koncentrációs táborokba, ahol többségük a gázkamrákban végezte. A német bürokrácia szinte minden ága részt vett a tömeggyilkosságok megszervezésében és végrehajtásában, kevesen voltak, akik szembe mertek szállni az akkori ördögi hatalommal.

Magyarország 1944-es német megszállásával új helyzet alakult ki. A német hadsereggel együtt érkezett meg hazánkba a nácik különleges bevetési egysége, az úgynevezett Sondereinsatzkommando, amelynek elsődleges feladata a magyarországi zsidók megsemmisítése volt. Adolf Eichmann SS-alezredes, aki a zsidók deportálását irányította, úgy döntött, hogy a keleti fronthoz legközelebb lévő területeken kezdi el a zsidók deportálását, ezért esett a választása Kárpátaljára, ahol április 16-án megkezdték a zsidó polgárok gettóba való bezsúfolását. Az akciót később kiterjesztették Magyarország teljes területére, és már júliusban a 170 létesített gettóba több mint 437 ezer zsidót kényszerítettek, ahol embertelen körülmények között tartották őket fogva. Ezt követően elkezdődött az Auschwitzba való deportálás, hivatalos adatok szerint naponta négy szerelvényt indítottak a lengyelországi haláltábor felé, egy vonat 45 vagonból állt, mindegyikbe poggyászukkal együtt 70 embert préseltek be. Az út szörnyű higiéniai körülmények között zajlott, szerencsétlen emberek napokon át étlen-szomjan utaztak a rekkenő hőségben, sokan már a marhavagonokban életüket vesztették. Akik megérkeztek, azokat munkaalkalmasság szerint választották szét, mindössze egyharmaduk bizonyult munkaképesnek, a többieket elgázosították, holttestüket pedig a krematóriumokban elégették, ezt jelképezi a holokauszt szó.

A Pentelei zsidók tragédiája

1941-ben 68 izraelita vallású lakója volt a falunak, nagy részük iparral és kereskedelemmel foglalkozott, de volt köztük orvos, gyógyszerész, tisztviselő, valamint Frankl Zsigmond földbirtokos. A zsidó családok nagy része a falu központjában vagy annak a közelében lakott, zsinagógájuk a volt Szórád Márton Általános Iskolával szemben állt, de ma már nincs meg az épület. A zsidó családok kivették a részüket a falu gazdasági és kulturális életéből, üzleteket működtettek, ilyen volt például Farkas Sámuel vegyeskereskedése, továbbá dr. Lux Jenő egy megbecsült fogorvos volt, aki feleségével, Kánitz Lilivel együtt a falu kulturális életében is szerepet vállalt. 1941-ben tíz dunapentelei polgárt ugyan elvittek munkaszolgálatra, de a többségük háborítatlanul élte mindennapi életét, egészen 1944 tavaszáig, amikor is Dunapentelén a Bruck-malmot nevezték ki gettónak, majd oda zárták be a Pentelén élő zsidókat, magát Bruck Ernő malomtulajdonost is. Elbeszélések szerint a helyiek rendszeresen élelmet juttattak be a malomba, könnyítve így helyzetükön.

A hatóság minden zsidó ingó és ingatlan vagyont lefoglalt Dunapentelén is

A hatóság minden zsidó vagyont lefoglalt, majd 1944 júniusában szekéren és gyalog Székesfehérvár felé terelték a fogva tartott embereket. Penteléről 56 főt, a környező településekről pedig több száz szerencsétlen embert hurcoltak el. Útközben ketten meghaltak, majd a menet 1944. június 6-án ért el Székesfehérvárra, onnan a haláltáborokba vitték őket, nagy részüket Auschwitzba. A munkaszolgálatot három férfi élte túl, az elhurcolt 56 pentelei emberből mindössze egy tért haza, ő Farkas Ella volt, Farkas Sámuel kereskedő leánya, a többiek mind odavesztek.

Soha többé ne történjen meg!

Fontos megemlékezni ezekről a tragikus eseményekről és nemcsak ezért, mert az emberi létezés egyik alapja az emlékezés, hanem azért, hogy ez a szörnyűség soha többé ne ismétlődhessen meg. Kiirtani egy népcsoportot csak azért, mert az más valláshoz, fajhoz tartozik, ártatlan emberek millióit – közöttük több tízezer gyermeket – a halálba küldeni, ez ne történjen meg többé soha! Ezért kell emlékezni és fejet hajtani azok előtt, akik ezt a tragédiát végigszenvedték, a holokausztra való megemlékezés pedig a közöny ellen akar tenni, továbbá a későbbiek során is meg kell nevezni és elítélni azokat a bűnösöket, akik ilyen megbocsáthatatlan és jóvátehetetlen bűnöket elkövetnek.

Fekete Pál a pentelei eseményekről

Fekete Pál így emlékezett arra, ami 1944 nyarán Dunapentelén történt.

„Itt, a faluban gyűjtötték össze a Perkátán, Baracson, Hercegfalván, Rácalmáson élő zsidókat, Kánicz Mór házában (ez a mai óvárosi üzletház helyén állt), valamint az Öreghegyi utcai Goldberger-házban szállásolták el, hetekkel később a Baracsi úton még ma is álló malomépületbe, az úgynevezett Bruck-malomba költöztették őket. Egy ideig az volt a gettó, majd a mai Szórád Márton-iskola épülete – az utolsó otthonuk Pentelén. Az egyik délután onnan kísérték őket a vasútállomásra. A betegeket szekereken vitték az oszlopban haladó menet mögött. Harmincan, negyvenen lehettek, vagy még annál is többen.”

Fekete Pál felidézte a múltat, sorolta a neveket: Lux Jenő körorvos, Kis Miklós épületkereskedő, Weisz Kóbi vendéglős, Kénicz Mór kereskedő, a Goldberger testvérek, Sziklai Miklós, Farkas Sámuel, megemlítve hozzátartozóikat, gyerekeiket is, akikkel együtt indultak gyötrelmes, utolsó útjukra.

Felhasznált irodalom

http://www.ktp.hu/kalendar/holokauszt magyarorszagi emleknapja aprilis 16.

Szita, Szabolcs. Együttélés, üldöztetés, holokauszt.

Black, Edwin: Az IBM és a holokauszt.

Aly, Götz: Hitler népállama.

Szabó Tamás: Pentele ezer éve.

https://encyclopedia.ushmm.org/content/hu/article/introduction to the holocaust.

http://dunaujvarosmesel.hu/2020/04/16/kotelessegunk emlekezni/.