Helyi Választási Bizottság

2021.02.20. 09:00

Egy nemzetiségi mandátumról is döntöttek

Ülést tartott február 19-én, pénteken a Helyi Választási Bizottság. Két szomorú apropója volt, amiért összegyűltek a tagok, dr. Hanák Tamás, dr. Varga Balázs és Gedainé dr. Vidovics Regina.

Molnár Emese

2021.02.19. Választási bizottsági ülés DUnaújváros Jegyzői iroda Fotón: Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

Az egyik, hogy 2020. december 12-én, életének 98. évében, elhunyt dr. Bakos Károly, a HVB elnöke, aki 1997-től vett részt a választási bizottság munkájában, és 2003-tól töltötte be az elnöki tisztséget. Dr. Hanák Tamás beszédében kiemelte Karcsi bácsi szakmai munkásságát és emberi hozzáállását, mint mondta, őrizni fogják emlékét.

Pénteken ülésezett a helyi választási bizottság
Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Dr. Molnár Attila, városunk jegyzője, egyben a választási bizottság jegyzőkönyvvezetője elmondta, a jogszabály szerint elnököt és elnökhelyettest választani az alakuló ülés szerinti eljárás keretében lehet. Az elnöki tisztség hiányában az elnökhelyettes vezeti a bizottságot, amely feladatkört dr. Hanák Tamás látja el.

Hanák Tamás elnökhelyettes

A póttagok közül Gedainé dr. Vidovics Regina választott tagként lép a választási bizottságba.

Néma főhajtással emlékeztek meg dr. Kollarics Béla szemész főorvosról is, aki 66 éves korában tragikus hirtelenséggel 2020. december 15-én elhunyt. Kollarics Béla a doktori hivatása mellett a helyi Szerb Nemzetiségi Önkormányzat munkájában is részt vett. Halálával megüresedett egy képviselői mandátum, amelyről a bizottságnak döntenie kellett. A jogszabály szerint a legutóbbi helyhatósági választáson a következő legtöbb szavazatot (de legalább egy voksot) kapó személy kaphat mandátumot a nemzetiségi önkormányzatban. A bizottság megállapította, hogy Benkovics Ferencné ennek megfelel, a döntés február 22-én emelkedik jogerőre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában