Csapatot építene legelőször a Vasas új művészeti vezetője

– Akkoriban még Halmi Zoliék vezették az együttest Balogh Edinával, és elhívtak minket tanítani néhány anyagot, és koreografálni. Persze már előtte is hallottam a Vasasról, a szüleim is táncosok, én is a táncban nevelkedtem. Tudtam róluk, ismertem is őket, Cicerót például. Abban a szerencsében volt részünk, hogy aztán az első munka hozta a következőket. Az első benyomásom nagyon jó volt, bár új koreográfus új együttessel ritkán szerez rossz benyomást. Nagyon jó hangulatú munka volt, de igazán akkor lett nagyon jó, amikor másodszor is lehívtak. Szinte már hazajöttünk. Olyan csapat volt akkoriban a Vasas Táncegyüttesben, nagyon jó táncosok, és nagyon jó emberek, ez meg is könnyítette az első munkát. Aztán ez, a Hej, Gagybátorban… koreográfusi díjat is nyert a szekszárdi néptáncfesztiválon. Az aranyos volt, amikor Halmi Zoli hívott, hogy nyertünk a koreográfiával egy DVD-lejátszót. Aztán ahogy teltek az évek, cserélődtek a vezetők is, és a táncosok generációi is váltották egymást. Szomorú volt látni, hogy a táncosok, akikkel elkezdtük, egyszer csak abbahagyták, de jöttek a fiatalok, ami pedig plusz erőt jelent. Visszatérő vendégek voltunk, úgy kétévente meghívtak minket a feleségemmel koreografálni.

– Kinek a szárnyai alól nőtt ki?

– Csornán nevelkedtem, ott kezdtem el édesapám, édesanyám szárnyai alól, onnan mentem a Honvéd együttesbe, érettségi után katonaként kerültem oda táncolni, mert felvett Novák Ferenc Tata. Amikor letelt a katonaság, nem volt státusz az együttesben, én átmentem a Budapest Táncegyüttesbe, de egy év után 1997-ben Tata visszahívott a Honvédba, és tizenöt évet töltöttem ott, az utolsó években már tánckarvezetőként.

– Ezek szerint az autentikus vonalat képviseli?

– Igen, az autentikus is, meg a táncszínházi vonalat is. Mi a Tata szárnyai alatt ezt megtanultuk, de én nyitott is vagyok rá. Bár szeretem az autentikát, meg az az alapja mindennek, de szeretem nyitni az ollót. Csináltam egy saját kis csapatot is, amikor otthagytam a Honvéd együttest, egy saját kis utcaszínházat, táncszínházi produkciókat, ezek még most is működnek, gyerekelőadásokat csinálunk. Persze a néptánc az alapja, de például készítettünk egy vérpezsdítő flamenco-folk előadást is, Novák Péterrel dolgoztunk együtt. Szóval, sokszínű a repertoár, nagyra nyílik az olló, de az autentikán nevelkedtem, azt vallom.

– Volt kérdése, hogy elvállalja-e a Vasas vezetését?

– Kértem azért gondolkodási időt, meg átbeszéltük alaposan, mert ez egy nagy felelősség ez a hetven év. Mondjuk teher alatt nő a pálma, én szeretem a kihívásokat, Tatabányán is segítettem három-négy évet. Azt kellett itt átgondolnom igazából – mert nem szeretek a levegőbe beszélni –, hogy ha elvállalom, akkor valóban tudom-e csinálni. Amíg ebben nem voltam egészen biztos, addig nem mondtam igent. Az első komoly megmérettetés a karácsonyi műsor lesz, remélhetőleg addigra a pandémia is engedi majd, a hetvenéves évforduló pedig jövőre lesz. Más egy együttes munkáját segíteni, vagy vezetni. De tudom, hogy nagyon jó csapat áll az együttes mögött. Erre nagy szükség is van, hiszen nem vagyok itt minden nap. Más helyből vezetni egy csapatot, vagy száznegyven kilométerről. Nyilván a lehető legtöbbet lent kell lennem, de mégsem olyan, hogy bármikor be tudok ugrani. Remélem, hogy sikerül megfelelni az elvárásoknak.

– Vannak már konkrét tervei is?

– Azok még nincsenek, mert hogy nagyon gyorsan történtek a dolgok. A legfontosabbnak azt látom, hogy csapatot kell verbuválni, megerősíteni. Ez nem elsősorban a váltás miatt kell, a koronavírus miatt a legtöbb együttes széthullott. Nekünk is van a faluban egy csoportunk, öt éve hoztuk létre kicsi gyerekekkel. Reméljük, túléljük, és visszahozzák a szülők őket a járvány után. És ez van mindenhol, tehát az első dolog az lesz a nyitáskor, vagy egy kicsivel előtte, hogy „felcsipkedjük” a táncosokat, hogy legyen közösség, kezdhessük az alapokkal, mert a tánctanulásra mindig szükség van. Az ismétlésre és az új tanulására is. Kondíciót mindenképpen kell szerezni, mert most csak a hivatásos sportolók edzhetnek. A kislányom kézilabdázik is, ő edzhet, mert le van igazolva, de táncolni nem lehet. A legelső, hogy össze kell rázni a közösséget! Biztos ki vannak éhezve a táncra, jó lenne egy jó bemutatkozás. Biztos, hogy valami új dolgot is el kell kezdeni, mert az mindig jó a táncosnak, ha van egy kis új kihívás, de az autentikát is meg kell erősíteni. Ha nyáron nyitni lehet, akkor biztosan lesznek fellépések, biztos, hogy lesznek táborok, de a legelső, legnagyobb megmutatkozás a karácsonyi műsor lesz, mert tudom, hogy az együttesnek az egy fontos dolog. Akkor már olyat csinálunk, hogy egy kicsit más legyen, mint a tegnapi volt, de mégis a hagyományokat, és a meglévő vonalat megőrizni.

– Az utánpótlás-nevelés mennyire lesz fontos?

– Az utánpótlás minden együttes életében majdhogynem a legfontosabb. Hiába viszi a prímet a nagy együttes, ha pár év múlva nincs, aki belépjen a távozók helyére. Akkor jó, ha alulról építkezünk. Nagyon meg kell az utánpótlást is erősíteni, hisz itt is felmenő rendszerben megy az együttes, kell, hogy olyan tudást szerezzenek már gyerekkorban, és később is, hogy ne a nagy együttesben kelljen bizonyos technikai dolgokat, vagy akár táncokat megtanulni. Persze annak önmagában, külön is helyt kell tudnia állni.

– Tervez-e vendégeket hívni?

– Bár erről még nem beszéltünk, de biztos. Az jó az együttesnek, ha jönnek a vendégkoreográfusok. Én nem vagyok önző. Jó a táncosoknak is, az együttesnek, mert tanulni mindenkitől lehet. Még koreográfusként is.