1956-ban kezdődött a termelés

2021.01.11. 09:00

Tejüzemi történelem

1955 nyarán így írt a Sztálinvárosi Hírlap: „A minisztertanács hozzájárult, hogy a városépítési összegek ezentúl a tanács költségvetésében legyenek. Máris megtörténtek az intézkedések egy tejüzem építésére.” Nem is maradt a szó tettek nélkül, a városi tejüzem 65 évvel ezelőtt megkezdte a termelést.

Brousil Csaba

„Az Építők útján kell végigmenni, de Mezőker telepénél jobbra kell fordulni, pár percnyi gyaloglás után már feltűnik a Tejvállalat épülete” – írja már 1957 májusában a fent is említett Sztálinvárosi Hírlap. A cikk arról értekezik, hogy savanykás a helyi tej íze, aminek oka, hogy nincs megfelelő tárolóhelyiség, így a kannákban a felhalmozott tej, bizony megsavanyodik. 1957-ben tehát nem volt még megoldott a szakszerű tárolás, s mint ahogy az írásban megkérdezett akkori üzemvezető, Horváth Sándor a lapnak elmondta, arra az évre költséghiány miatt egy tárolócsarnok felépítésére nincs anyagi fedezet.

1982-ben már nem üvegbe töltötték a tejet, képünkön iskolatejet „palackoznak” műanyag poharakba Fotó: DH-archív

Rájárt a rúd az üzemre ebben az évben, mert több újságcikk is foglalkozott a városi „tej-ellátatlanság” problémájával, már-már feljelentéssel fenyegetőzve az állami „tejhatalmak” felé. 1959-re ezek a problémák az újságcikkek tanúsága szerint megoldódtak, viszont az üzem kezdte kinőni a területét, újabb fejlesztésekre lett volna szükség, de nem volt rá pénz. Ugyanez volt a probléma még 1963-ban is, amikor egy 1,8 millió forintos fejlesztést ugyan jóváhagyott az akkori Élelmezésügyi Minisztérium, csak éppen az anyagi forrást nem biztosította erre az állami költségvetés.

1964-ben aztán ez a gond is megoldódott: 2 millió forintos beruházást hajtottak végre a tejüzemben, így a korábban említett nehézségek elhárultak. 1971-ben 110 munkás dolgozott az üzemben a szállítókkal együtt és naponta 30-40 ezer liter tejet dolgoztak fel ekkoriban. 1973-ra élüzem lett a tejüzem. 1978-ra pedig már napi 60 ezer liter tejet voltak képesek feldolgozni a vállalatnál az időközbeni fejlesztéseknek is köszönhetően. 1980-ban a tejüzem termékeivel sikeresen mutatkozott be a Budapesti Nemzetközi Vásáron. Folytatódott a siker­sztori, hiszen a gyár 1986-ban és 1987-ben is Élüzem címmel gazdagodott.

A rendszerváltás után, 1993 derekán már csökkenő tejfogyasztásról olvashattunk, no meg arról, hogy a helyi tej­üzem „házasságra lépett” a Fejértej Rt.-vel és az olasz Parmalattal, és fejlesztések is kezdődtek a dunaújvárosi egységnél, amelyek lassan haladtak ugyan, de biztosan.

Ehhez képest pár évvel később, 1998-ban jött a szomorú hír: az olasz tulajdonos döntése értelmében június 30-án végleg leáll a termelés a konszern dunaújvárosi gyárában. És azóta sem indult újra, a tej­üzem területét ma már a Dunaújvárosi Egyetem épületei foglalják el.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában