Fejlesztések

2021.01.05. 17:30

Mit gondolnak, miért nagyon jó kisapostagi lakónak lenni?

A címben szereplő kérdés rövid és egyszerű. A válasz viszont sokkal összetettebb, tartalmasabb, hiszen a Duna menti község a nagyváros elszívó hatása ellenére évről évre fejlődik, egyre szebbé, komfortosabbá válik. A 2020-as esztendő Kisapostagot is alaposan próbára tette, de az ott élők egy cseppet sem adják fel álmaikat. Mi történt a 2020-as esztendőben, és miként élték mindennapjaikat a falubeliek, erről Nagy Attila polgármester adott lapunknak összefoglalót.

Horváth László

„Minden rossz­ban valami jó” – tartja a mondás, és ez tökéletesen illik Kisapostagra. A pandémia – mint rossz dolog – a településen zártabbá tette az emberek életét, azonban vidéken jóval nagyobbak a terek, így könnyebben megélhettük az évet és az eseményeket, mint egy nagyvárosban lakó. Büszkén elmondhatjuk, hogy Kis­apostag olyan természeti adottságokkal rendelkezik, ami a környéken nem nagyon jellemző. Dimbes-dombos, patakkal keresztülszelt község, ami sajátos környezetet biztosít nekünk. Ha ezeket az értékeket és hozzá a közbiztonság megfelelőségét összeadjuk, akkor elmondhatjuk, jó kis­apostaginak lenni, itt élni. Fontos még megemlíteni, amikor az év elején elkezdődött a világjárvány, akkor civil szervezetek, támogatók, önkéntesek jelentkeztek és fogtak össze a segítés jegyében. Maszkot készítettek, vagy más egyéb módon vették ki a részüket. Szintén nagyon jó volt megélni ezt a fajta lokálpatriotizmust.

A helyi civil szervezetek nagyon sokat tesznek a településért, a közösségért

– Mennyire komfortos a településen lakók élete?

– Összközműves most már a falu teljes belterülete. A meglévő infrastruktúra mellett fejlesztésekkel igyekeztünk még komfortosabbá tenni községünket. A tavalyi évben több utcánkat is felújítottuk, illetve szerettünk volna a járdák hosszát növelni. Utóbbi azonban anyagi okok miatt elmaradt. Ettől függetlenül megállapítható, hogy van még elmaradásunk az utak, járdák felújításában, de a jövő biztató reményében várhatóan bepótolhatjuk restanciánkat. Szintén említést érdemel a játszóterünk megújulása, ami ezen a héten készült el. Pályázati forrásból a mai kornak megfelelő terület lett kialakítva. A felújításokból, fejlesztésekből nem maradt ki az orvosi rendelőnk sem, ahol minden helyiségben hűtő-fűtő klíma található. Napelemet, tisztasági festést kapott az épület.

Új orvosi eszközök szolgálják a gyógyítás hatékonyságát. Nagy változást hoz majd az új minibölcsődénk januári indulása tizenhat gyerekkel. A felszabaduló óvodai helyen pedig bővíthetjük az intézményt. Jelenleg negyvenöt kicsit nevelünk az óvodában, amit jövőre ötven férőhelyesre bővíthetünk. Ehhez szerencsére a gondozói létszám is rendelkezésre áll, ami ritka.

Legendásan népszerű a hagyományos snecifogó- és halászléfőző verseny
A elmúlt év nagy projektje a bölcsőde építése volt

Tehát a településen minden ilyen intézményi háttér elérhető. Az iskolánkra pedig külön büszkék vagyunk, hiszen a baracsi iskola tag­intézményeként igazán különleges és a megyében párját ritkító, családias oktatás folyik csak alsó tagozat révén. A relatíve kis létszámnak köszönhetően szinte magántanár jut minden iskolásra. Abban bízunk, hogy a folytatásban az óvodából átgyűrűzik az emelkedő gyereklétszám. A kiscsoportos és egyéni fejlesztéseknek köszönhetően biztosak vagyunk, a településről elkerülve is megállják helyüket tanulóink a felsőbb osztályokban, vagy éppen a középiskolákban.

Nem mehetünk el szó nélkül a községben elérhető, fiatalokat megcélzó támogatás mellett, hiszen a község lakosságmegtartó ereje nagyban függ a betelepülő és családalapításban érdekeltek köz­érzetétől, boldogulásától. Kétezer-húszban is négy családot támogathattunk jelentős összeggel, és ezt folytatni szeretnénk a jövőben is. A fiatalok mellett természetesen az idősebb korosztály, a nyugdíjasok sem maradnak támogatás nélkül. Hagyományaink vannak a társadalmi kapcsolatok jó ápolásában.

Év elején még megrendezték a kisapostagiak a hagyományos téltemető programjukat. Aztán jött a pandémia...
Fotók: a szerző
Nagy Attila polgármester: nehéz, de sikeres év volt 2020

– A rendezvények és a civil élet hogyan alakult a településen?

– A rendezvényeink nagy része az évben a télűzés és a horgász-, halászléfőző verseny kivételével elmaradtak. Sajnos a hagyományos díját­adásainkat is mellőzni kellett, de módosítottunk a szabályunkon. Nem kötjük rendezvényhez, amikor módunk adódik, átadjuk a településen tevékenykedő civileknek, magánembereknek, támogatóknak szóló elismeréseket.

– Miként áll likviditás tekintetében Kisapostag? Mit tartogat számára a jövő?

– A forráselvonások és a kalkulált bevételek elmaradása okozott problémát a gazdálkodás során. Nem tudtuk minden projektünket megvalósítani. Bízunk benne, hogy a vírushelyzet és a gazdaság javulásával nekiállhatunk újult erővel tervezni, az elmaradt, folyamatban lévő beruházásokat megvalósíthatjuk. Az önkormányzatunknak likviditási gondja nincs. Minden számlát ki tudtunk fizetni, illetve saját forrásból valósítottunk meg fejlesztéseket. Reméljük, a 2021-es év legalább olyan szerencsés lesz, mint a tavalyi. Már vannak olyan pályázati források, amit elnyertünk, mint például a temetőfejlesztésre, a sportegyesület új horgászbázis kialakítására, kultúrház felújítására, közösségi épületünk felújítására.

Reméljük, ezek közül minél többet realizálhatunk idén, és akkor tényleg sokféle igényt kielégítő, a lehetőségeivel jól gazdálkodó, összkomfortos Kisapostagon élhetünk – zárta az év végi összegzést Nagy Attila polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában