Rácalmás

2021.01.20. 07:00

Félmilliárd forintot már biztosan fejlesztésre költhetnek az idén

Bármennyire igyekezett a kormány és helyben is mindenki, hogy a vírus a lehető legkevesebb kárt okozza a gazdaságban, azért érezhetően blokkolt, illetve új utak keresésére kényszerített valamilyen módon szinte mindenkit. Ezzel kezdte összegzését Schrick István, Rácalmás polgármestere, amikor a múlt évről, valamint a 2021-es tervekről kérdeztük.

Körmendi Erzsébet

2020.10.11. Vízi Gábor vízitúra megállóhely avató Rácalmás Fotón: Bölcskei Ferenc a Rácalmási Sport Egyesület Kajak-kenu szakosztályának vezetője, Schmidt Gábor a Magyar Kajak-kenu Szövetség elnöke Schrick István Rácalmás polgármestere Fotós: Szabóné Zsedrovits Enikő SzZsE Dunaújvárosi Hírlap DH

Fotó: Zsedrovits Eniko

– Ha csak a közösségi élet hiányát vesszük, azt, hogy nem lehetett megtartani a rendezvényeket, tavasszal gyakorlatilag el sem hagyhatták az emberek az otthonukat, az iskolákban új tanítási módszert kellett kidolgozni és alkalmazni, megszokni az otthonról tanulást, és még sorolhatnám… A vállalkozások, cégek is nyögnek a járvány súlya alatt, bevételkiesésük az önkormányzatra is súlyosan hatott, hiszen elmaradtak az iparűzési adók, számos ponton kellett módosítanunk a költségvetésünket, több juttatást, jutalmat meg kellett vonnunk, ami érzékenyen érintette a dolgozóinkat is. A polgármesteri hivatalból öt dolgozó ment át más munkahelyre az elmúlt években, helyettük nem vettünk fel senkit, a feladatok átcsoportosításával oldjuk meg a teendőket. Ebből is látszik, hogy minden területen igyekeztünk takarékoskodni, hogy a lakosság ne érezzen meg semmit a gazdálkodási nehézségeinkből. A lakók fájdalmát átérezzük, amiért le kellett mondanunk beruházásokról, útépítésekről, amiket nagyon vártak az emberek, hogy csak kettőt említsek, az alsó Duna-parti úton és a Helyes Imre utcában. De sajnos nem tehettünk mást, le kellett húzni, mert ilyen irányú pályázati kiírás nem volt, és a legnagyobb takarékosság, észszerű gazdálkodás mellett is több mint 400 millió forinttal lett kevesebb a bevételünk év közben, mint amire előtte számítottunk – ebből a pénzből bőven tudtunk volna utat építeni, ha a mi kasszánkat gyarapította volna. Számítottunk rá már év elején, hogy nem a bőség éve lesz 2020, de ekkora károkra gondolni sem mertünk volna még januárban, februárban – mondta el Schrick István. Hozzátette:

– Örömteli viszont, hogy tavaly sem maradtunk fejlesztések nélkül. Átadtuk a közel 100 millió forintból vízitúra-megállóhellyé bővített bázisunkat. Ezzel most már komoly összegre rúg, mintegy 200 millió forintot tesz ki a Duna-parton megvalósított összes fejlesztésünk összege. A vízi bázisunk lassan megáll a saját lábán, gondnok dolgozik ott, aki szervezi a létesítményben a vendégek fogadását, a vízi turisztikai életet. Jó érzés, hogy a vasútállomás felé vezető út megújult. Ez nemcsak lakossági igényt szolgál, hanem feltárja, jól megközelíthetővé teszi az iparterületünket, amely a vasútállomástól tart egészen a Hankook gyárterületéig. Ez is nagyon komoly, mintegy 100 millió forint kormányzati pályázati forrásból valósulhatott meg. A Magyar Falu Program keretében kapott támogatás jóvoltából közel hárommillió forintból fejleszthettük a városban működő, egészségügyi alapszolgáltatásokat nyújtó háziorvosok, fogorvosok, védőnők orvosi eszközeit, felszereléseit, bútorzatait, informatikai eszközeit. A kúriához tartozó egykori istállóépület tetőszerkezetével kényszerhelyzetbe kerültünk, mert több helyen is megrogyott az elöregedett tető. Muszáj volt saját forrásból felújítani az ősszel, mert ott van a Jan­ko­vich-kúria technikai bázisa, ott tároljuk a hangosítás felszereléseit, és jelentős károk keletkeztek volna, ha beázik az épület, vagy netán még be is szakad a tető.

A szociális ellátásnak is helyet adó régi városháza kormányzati támogatásból újul meg
Fotó: Szabóné Zsedrovtis Enikő/Dunaújvárosi hírlap

– Az önkormányzat komoly erőfeszítéseket tett, számos területen nyújtott segítséget, hogy az emberek a lehető legkönnyebben átvészelhessék a járvány okozta veszélyhelyzetet. Mondana erről néhány szót?

– A védekezést nagyon komolyan vettük. Már tavasszal ott voltunk a lakosság mellett, maszkot osztottunk minden háztartásban, teszteltünk már akkor is három alkalommal. Olyan szociális segítő szolgálatot hoztunk létre, amely ma is segít a rácalmási időseknek, elesetteknek a bevásárlásban, a gyógyszerek kiváltásában, a meleg étellel való ellátásban. Most a télre pedig tűzifával készültünk, segítünk azoknak, akiknek gondot jelent a tüzelő megvásárlása. Tavasszal kezdtük és folyamatosan fertőtlenítettük a polgárőrség közreműködésével a buszvárókat, a padokat. A hivatalban is olyan munkarendet és ügyintézési rendet alakítottunk ki, amelyben a lehető legkevésbé vannak veszélynek kitéve a dolgozók és a lakók egyaránt, nagyon figyeltünk arra, nehogy véletlenül mi terjesszük a vírust, akiknek feladata a védekezésben való aktív közreműködés. Büszke vagyok arra, hogy a közművelődési intézményeinkben, a kúriában, a művelődési házban, könyvtárban, a sportcsarnokban dolgozók feltalálták magukat, és a bezártság közepette is megtalálják az utat az emberekhez, a lehetőségekhez képest a maximumot kihozzák mindenből, pluszban segítenek egymásnak és a szociális területen tevékenykedőknek is. Büszke vagyok minden rác­almási lakóra azért, ahogyan helytállt a veszélyhelyzetben, köszönök nekik mindent.

Bölcskei Ferenc, Schmidt Gábor, Schrick István vágta át a szalagot a vízi turisztikai megállóhely avatásán
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

– Rácalmáson legendás a közösségi élet. Almavirág Fesztivál, tökfesztivál, városnap, adventi, gyermeknapi program vagy éppen majális… Mennyire hiányolták ezeket a nagy találkozásokat?

– Nagyon hiányoztak a kikapcsolódást jelentő, közös programok, a találkozások, a nagy beszélgetések. Láthatóan zavarja is az embereket a bezártság. Településvezetőként jóleső érzéssel figyeltem, ahogyan a vírushelyzetben is megtalálták a módját egymás felvidításának, a lélekmelengetésnek. Gondolok itt karácsony előtt az adventi ablakok programjára, a mikuláscsomagok elhelyezésére, az ajándékkönyvekre, az online sütő-főző kúriás programokra és számos egyéb megnyilvánulásra. Nagyra értékeltem a szociális gondoskodásban, segítésben tevékenykedőket.

Sokan ellátogattak a település betleheméhez adventkor
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– A folytatásról, 2021-es tervekről is mondana néhány szót?

– Nagy öröm, hogy három projektre is nyertünk támogatást, mindkettőre már meg is érkezett a számlánkra a pénz, ezúton is köszönjük. Felújíthatjuk a régi városháza épületét, amely fontos bázisa a szociális ellátásnak és az idősek nappali ellátásának, valamint számtalan civil szervezet, mint például a polgárőrség, a városvédők, a horgászok irodája van ott. Az épület jelenleg siralmas állapotban van, hiszen több mint ötven éve nem tudtunk rá költeni, most viszont 300 millió forintból újulhat meg. A Manóvár Óvoda és Bölcsőde túlzsúfolt, annak ellenére is, hogy nemrég alakítottunk ki a bölcsődében egy új csoportszobát a másik kettő mellé. Örömteli, hogy sok kisgyermek van Rácalmáson, és azzal a boldogsággal kell számolni, hogy az építkezések miatt még több lesz a jövőben, új utcát is nyitnunk kellett, a Rákóczit.

Az állomáshoz vezető utat szélesítették, aszfaltozták
Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Jelenleg 150 gyermeket írattak be a szülők az intézménybe, és vannak olyan családok már most, akik kénytelenek másutt megoldani gyermekük napközbeni elhelyezését. Az óvoda és bölcsőde fejlesztésére 180 millió forint támogatást biztosított a kormány. Rác­almás tehát idén sem marad fejlesztések nélkül, ám ezen a közel félmilliárd forinton kívül saját forrásból csak akkor tudunk majd fejleszteni, ha látjuk már, nagyjából év közepén, hogyan alakulnak a bevételeink. Várjuk és figyeljük a pályázati lehetőségeket, mert az úthelyreállítás, a csapadékvíz-elvezetés, a kerékpárút-építés terén még van mit tenni városunkban. Egyelőre az a cél, hogy az ipar­űzési adó és egyéb bevételkieséstől függetlenül továbbra is otthonos és fejlődő település legyen Rácalmás.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában