Kulcs

2020.12.28. 14:00

Angyali küldetés csomagot vitt a betlehembe

A közösségi médiában szerveződő Adni jó nevű csoport példaértékű akciója a jó ügyért.

Török Tímea

A közösségi média negatív hatásairól sokat és kiterjedten tájékozódhatunk manapság. Ugyanakkor egyre több szó esik arról is, hogy a közösségi háló értő kezek munkájával sok pozitív, akár karitatív kezdeményezés szervezésének alapjaként is remekül hasznosítható.

A kulcsi Segíteni jó elnevezésű csoport angyalai már novembertől készültek a nehéz sorsú gyermekek megajándékozására és az élelmiszer-adományok összegyűjtésére. Munkálkodásuk nyomán tíz kulcsi család kapott alapvető élelmiszerekből, édességből és ünnepi sütéshez szükséges alapanyagokból összeállított ajándékcsomagot karácsony előtt.

A segíteni vágyó kulcsiak is ennek az ismert online felületnek az alkalmazásával szerveződnek, és már többször bebizonyították, hogy összefogással milyen sokat lehet segíteni. Az év végi ünnepek közeledtével a kulcsi közösség már szokásosnak nevezhető élelmiszer-adományaik mellett a rászoruló gyerekeknek tette szebbé a karácsonyt, egészen különleges módon. A kulcsi Segíteni jó elnevezésű csoport angyalai már novembertől készültek a nehéz sorsú gyermekek megajándékozására és az élelmiszer-adományok összegyűjtésére.

Harmincegy gyermek és tíz család kapott ajándékot a kulcsi angyaloktól

A gyerekeknek szánt meglepetések személyre szóló ajándékként jutottak el a boldog tulajdonosukhoz, az egészségügyi előírások maximális betartása mellett. Mégpedig úgy, hogy a kulcsi faluház előtti betlehembe tették le, a segítségre szoruló gyerekek pedig ott vehették át ajándékaikat.

A betlehem az ajándékozás színtere volt Kulcson Fotó: amatőr

Nem bízták a véletlenre azt sem, hogy a gyermekek valódi örömöt élhessenek át az ajándékok láttán, egyszerűen megkérdezték, hogy mit szeretnének, és az igényekre kerestek vállalkozó szellemű, segíteni vágyó angyali kulcsiakat, akik felvállalták egy-egy csomag elkészítését. Így összesen harmincegy nehéz sorsú kulcsi gyermek örülhetett a karácsony előtti vasárnap az angyali szeretettel megalkotott ajándékoknak a település betleheménél. és tíz kulcsi család kapott szintén a Segíteni jó Kulcs közösségének és a Kulcsi Bolhapiac árusainak és vásárlóinak jóvoltából alapvető élelmiszerekből, édességből és ünnepi sütéshez szükséges alapanyagokból összeállított adományt.

Az angyali küldetés csapata így vitt Kulcson valódi szeretetet a betlehem bábui közé együttes erejükkel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában