húsz perc

2020.12.07. 07:00

Ablakon keresztül, de legalább láthatják kicsit a szerettüket

A koronavírus-fertőzés veszélyének az idősebbek vannak leginkább kitéve. Vigyáznunk kell rájuk, éppen ezért nem könnyű azoknak, akiknek hozzátartozóik bentlakásos otthonban élnek.

Molnár Emese

2020.04.26. Idősothon fertőtlenítése Dunaújváros Fotós: Zsedrovits Enikő ZsE Dunaújvárosi Hírlap

Fotó: Zsedrovits Eniko

Dunaújváros

Bölcskei Anna

A járvány első hullámának idején látogatási tilalmat rendeltek el a bentlakásos szociális intézményekben, hogy védjék az időseket. Nehéz időszak volt ez az otthonokban élő embereknek és hozzátartozóiknak, hiszen nem láthatták egymást. Amikor enyhült a helyzet, feloldották a tilalmat, az intézmények már közösségi programokat is szervezhettek az ellátottaknak. Ám ismét fokozódott a pandémiás helyzet, ezért szeptember 8-tól ismét teljes körű látogatási tilalom lépett életbe. Bölcskei Anna, az Egyesített Szociális Intézmény és Árpád házi Szent Erzsébet Idősek Otthona vezetője elmondta, most annyiban más a korlátozás, hogy az intézményen belül tarthatnak különféle foglalkozásokat az időseknek, tehát nincs teljes elszigetelődés. A kisebb programjaikat, amik állandó biztonságot jelentettek az ellátottaknak, visszahozták, rendeztek például szüreti mulatságot, lecsófőzést, ünnepséget az idősek világnapja alkalmából, vannak istentiszteletek, születésnapi köszöntések. Bevonják a dekorációk készítésébe is őket, most karácsonyi díszbe öltöztetik az épületeket, közösségi helyiségeket.

Bölcskei Anna arról is beszélt, hogy egy különleges kapcsolatfelvételi lehetőséggel szeretnének kedveskedni a családoknak. A Duna sori és a Batsányi úti telephelyen kialakítottak olyan helyiségeket, ahol meghittebb, hangulatosabb miliőben tudnak kommunikálni egymással a bentlakók a hozzátartozóikkal. A családtagok a szabályok értelmében az intézményen kívülről, az ablakon keresztül láthatják idős hozzátartozójukat, és telefon segítségével beszélhetnek egymással. Azon lakóiknak tudják ezt biztosítani, akik önállóan vagy segítséggel eljuttathatók a találkozás helyére.

Bölcskei Anna Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő / Dunaújvárosi Hírlap

Kérik, a húsz perc időkorlátot tartsák tiszteletben

Aki szeretne élni ezzel a lehetőséggel, előzetesen időpontot kell egyeztetni (a Duna sori intézménynél a 20/530-1846-os telefonszámon, a Barátság úti intézménynél pedig a 25/402-650-es telefonszámon). Mivel az épületen kívül lesznek a családtagok, ezért egyszerre többen is jelen lehetnek ezen meghitt pillanatokban. A két intézmény esetében kétszázhét ellátottról van szó, ezért sok jelentkezésre számítanak, így egyelőre csak egyszeri ilyen jellegű találkozásra van lehetőség november 30. és december 18. között (munkanapokon 9–15 óra között). Kérik, a rendelkezésre álló 20 percet tartsák tiszteletben. Az ellátottaknak szánt karácsonyi csomagot ezen a találkozón is át lehet adni szimbolikusan, de figyelembe kell venni a csomagokra kiadott előírásokat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában