Kisapostag

2020.11.25. 09:00

Már a bútorokat szerelik az új bölcsődében

Eredetileg szeptemberre ütemezte a bölcsőde elkészültét az önkormányzat, de különböző okok miatt 2021 januárjára csúszik az átadás.

Horváth László

 

Nagy Attila polgármester
Fotók: Horváth László

A késlekedés azonban nem kárára, hanem előnyére válik a beruházásnak. Nagy Attila polgármester adott információt lapunknak az épület készültségi fokáról:

– Szerencsére mostanra a finisben vagyunk, és hamarosan befejeződnek a munkálatok. Ezen a héten kedden rendben lezajlott a műszaki átadás. Ezt követően beadhatjuk engedélyezésre az összes dokumentumot. Örömünkre már egyre több a bútor benne, és előreláthatólag januártól itt köszönthetjük a bölcsődés gyermekeket – mondta Nagy Attila, hozzátéve – teljesen önerős, önkormányzati forrásból építkeztünk, amelynek összes értéke megközelíti az ötvenmillió forintot. A szoros gazdálkodásnak és a támogatóinknak köszönhetően sikerült ezt a projektet létrehozni. Nagyon sok helyi vállalkozó, környékbeli nagyvállalat segített bennünket a berendezésben. Ezeknek a felszerelési tárgyaknak az értéke is milliókban mérhető.

– Működő bölcsődénk már van, hiszen az óvoda épületében van elhelyezve egy csoport. A fejlesztéssel jó alapot hoztunk létre a fiatalok letelepítésére, a község lakosságmegtartó erejéhez. Nem is lehet más célunk, csak az, hogy itt egyre több fiatal megtalálhassa a boldogulást.

Színes, gyerekbarát stílusú a bölcsőde vizes helyisége

Ehhez próbálunk minél teljesebb intézményi hátteret biztosítani. Az új bölcsődében tizenhat gyermek helyezhető el. Mellette a beruházás egyben munkahelyteremtő program is, mivel öt fő alkalmazott nyerhet állást az intézményben. A munkahelyeket pályázat útján lehet majd betölteni – mondta a polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában