Rendhagyó programok

2020.11.11. 12:00

Igyekeznek színesíteni a diákok napjait

Molnár Emese

A Márton-napi hagyományokhoz több iskolai program is kapcsolódik, viszont a mostani járványügyi helyzet miatt rendhagyó módon szervezik meg a foglalkozásokat. A játékos kavalkáddal egybekötött vigadalom osztályszintű rendezvényre korlátozódik a Szabó Magda református iskolában. Mint arról Farkas Márta, az iskola igazgatója beszámolt lapunknak, a felsőbb évfolyamos diákoknak kézműveskedést szerveznek, és az ilyenkor szokásos programjaikat beépítik a tanórákba, például a libás ügyességi játékokat testnevelésórán rendezik meg az osztályoknak (külön-külön). Az alsó tagozatos fiatalok elkészítik majd lámpásaikat, és a tervek szerint kis létszámban, szűk körben tartják meg a hozzá kapcsolódó felvonulást az iskola körül szerdán délután fél 5-kor.

Szűk körben tartják meg a lámpás felvonulást

A lampionos felvonulás hagyományos program az Arany János Általános Iskolában is, de mint azt Tóthné Mess Erika igazgatóhelyettes elmondta, ők az idei tanterv összeállításakor számoltak a járvány második hullámával, és nagyobb iskolai rendezvényeket nem is tartanak. Hangsúlyozta, nem törölték a programokat, hiszen igyekeznek színesíteni a diákéletet, így a hagyományőrző foglalkozások osztályszinten lesznek, jelen esetben például a libás feladatokat, alkotásokat technika- vagy rajzórán készítik a gyerekek.

Arany-iskolások Fotó: archív

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában