Kerti parti a Jószoli fennállásának 30. évfordulóján

2020.09.04. 11:30

Tortával, pezsgővel ünnepelték együtt

Napra pontosan 30 éve adta át a rendszerváltás utáni első polgármester, Almási Zsolt a városlakóknak a Jószolgálati Otthon napköziotthonos ellátást biztosító épületét és intézményegységét, amely az induláskor 22 rászoruló ellátását kezdte meg.

Balla Tibor

Fotó: Zsedrovits Eniko

Tegnap, 30 évvel később Pintér Tamás polgármester köszöntötte a mára már 56 ellátottat gondozó létesítmény dolgozóit és ellátottait.

Születésnaphoz torta jár, és egy kis zsúr a kertben. Ezt kapták a napköziotthon gondozottjai tegnap kora délután, így ünnepelve meg az intézmény három évtizedes fennállását. Az igazi „szülinaposok” biztosan sokáig emlékezni fognak erre a napra, ugyanis erre a jeles alkalomra 30 darab készült abból a plakettből, amit a két művészetterápiás fejlesztő, Kóty Zsuzsanna és Tankó István tervezett az évfordulóra. Ebből azok az ellátottak vihettek haza, akik az első pillanattól fogva részt vesznek a Jószoli életében.

Napra pontosan 30 esztendővel ezelőtt adta át a rendszerváltás utáni első polgármester, Almási Zsolt a városlakóknak a Jószolgálati Otthon napköziotthonos ellátást biztosító épületét és intézményegységét, amely az induláskor huszonkét rászoruló ellátását kezdte meg. Tegnap, 30 évvel később Pintér Tamás polgármester köszöntötte a mára már 56 ellátottat gondozó létesítmény dolgozóit és ellátottjait
Fotók: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap

Az önkormányzatnál is komolyan vették az ünnepet, a ceremónián részt vett Kálló Gergely országgyűlési képviselő, Pintér Tamás polgármester, Barta Endre és Szabó Zsolt alpolgármesterek, valamint Szántó Péter, Raduka Zsuzsanna képviselők is. Az ünnepségen Kecskés Rózsa igazgató átadta a Jószolgálatért érmet a város első emberének, háláját fejezve ki amiatt, hogy az önkormányzat anyagilag is elismerte azok áldozatos munkáját, akik három műszakban teljesítettek szolgálatot a bentlakásos intézményben a pandémiás időszakban. A polgármester is boldog születésnapot kívánt „ennek a boldog társaságnak”, és köszönetet mondott minden városlakó nevében a gondozóknak, fejlesztőknek, kiszolgálóknak, mindenkinek, akik nagy szeretettel és odaadással munkálkodtak, munkálkodnak az ellátottakért.

A születésnap kiváló alkalom a nosztalgiázásra, az ellátottak régi fényképeket is nézegettek

Kecskés Rózsa egy Christian Morgenstern-idézettel kezdte ünnepi beszédét: Az otthon nem az, ahol laksz, hanem ahol megértenek. Hozzáfűzte, hogy a Jószolgálati otthon egy ilyen otthon, és hiába él a napköziotthonos gondozott családban, az igazi családot itt kapja meg a közösségben, egy kicsit mindig többet tudnak adni neki. Azt a közösségi élményt, a rengeteg programot egy család sem tudja úgy megadni, mint ők. Reményét fejezte ki, hogy azokat a hagyományokat és értékeket, amit kialakítottak, tovább tudják vinni, és tovább tudnak még sokáig működni ilyen formában, hiszen az ellátottak számára ez az élet, ez a mindenük.

Ruppertné Koczka Erika (j) harminc éve dolgozik az otthonban

A „születésnapos” éremmel, illetve a Jószolgálatért plakettel elismerték, megköszönték számtalan segítőjük önzetlenségét, és azoknak a munkatársaknak a munkáját, akik már nagyon régóta fontos fogaskerekei ennek a gépezetnek. Természetesen nem maradt el a születésnapi torta és a pezsgős koccintás sem.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában