Lucának hiányzott a barátokkal töltött idő és az iskolai légkör is

2020.07.14. 11:30

Megváltoztatta életünket a Covid – így látja a diák

A koronavírus okozta jár­vány­ügyi helyzet az élet minden területére hatással volt, megváltozott a mindennapi rutin, másképp kellett alakítanunk szokásainkat.

Molnár Emese

Fotó: LI

Az óvintézkedések részeként az egyik legnagyobb, rendkívüli változás az volt, hogy márciusban bezártak az iskolák, és a tanítás, a tanulás az online térben folytatódott. Nagy Luca, a Rudas középiskola diákja elmesélte nekünk, hogy kezdetben nagyon is tetszett neki ez az új távoktatási forma, hiszen itt nem kellett korán kelni, maga oszthatta be az idejét, saját ritmusában dolgozhatta fel a pedagógusok által kiadott feladatokat. A Google Classroom, a Kréta-rendszer és a Facebook csoportos üzenetküldési lehetőségei váltak a digitális munkarendjük alapvető internetes felületeivé, itt zajlott az oktatás és a számonkérés is.

Nagy Luca, a Rudas diákja azt mondja, eleinte nagyon tetszett neki a távoktatási forma
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

– Aztán a tanév végéhez közeledve már nem volt olyan könnyű. Volt olyan tanár, aki több dolgot várt el tőlünk, mint amennyit általában szokott, és például a teszteknél kevés volt a visszaküldési határidő. A bizonyítvány lehetett volna jobb is, de mindent összevetve, a jelen helyzetben szerintem nem rossz. Vegyesek az érzéseim a digitális munkarendről, vannak előnyei és hátrányai is. Azt el tudom képzelni, hogy néhány tantárgyat ilyen módon tanuljunk később is, de vannak olyanok, amikhez igenis kell, hogy ott legyünk együtt az iskolában a tanárral – magyarázza Luca.

Most befejezte a tizenegyedik évfolyamot, nyári munkaként pedig a Petőfi iskolában segít édesanyjának az adminisztratív feladatokban. Bizonyítványosztás nem volt még náluk, és mint arról mi is hírt adtunk, elmaradtak vagy korlátozott lehetőségek között tartottak meg olyan hagyományos közösségi rendezvényeket is, mint a ballagás.

– Sajnálom, hogy nem lehetett nagyobb rendezvényeket tartani, hiányzott az iskolai légkör. A barátaimmal az internetes felületeken tartottuk a kapcsolatot. Nem járkáltunk el otthonról úgy, mint szoktunk, de volt, hogy találkoztunk személyesen is. Ez attól függött, hogy kinek mennyire voltak engedékenyek a szülei. Engem anyukám elengedett, de tényleg nem sűrűn találkoztunk – tette hozzá Luca.

Június közepén megszűnt a veszélyhelyzet, július 1-től pedig enyhítő rendelkezések léptek életbe, egyebek között az, hogy 500 fő alatti zenés-táncos rendezvényeket lehet tartani. Beindultak a bulik, kinyitottak a szórakozóhelyek, és ezen a fronton Luca is érdekelt. Van egy rendezvényszervező csapat, amely városunkban többféle partit kínál a fiatalabb és az idősebb korosztálynak egyaránt. A csapat tagja Luca is, mint promóter. Ez azt jelenti, hogy a közösségi oldalakon segít hirdetni a soron következő bulikat, lehet nála belépőjegyet is váltani. Cserébe szabad bejárást kap az adott partikra, és találkozhat a fellépőkkel is.

– Nagy az érdeklődés a bulik iránt, sokan írtak már rám, és azt látom, hogy egyre többen mennének egy kicsit kiengedni a gőzt, találkozni, szórakozni az ismerősökkel – magyarázza Luca.

Arról is beszélt, hogy terveznek a családdal nyaralást, de az egy-egy napos kirándulások is szerepelnek a programjaik között, voltak már például a Balatonon és a Velencei-tónál. Természetesen továbbra is elővigyázatosnak kell lenni a járvány miatt, éppen ezért belföldön vakációznak majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában