Lassan magához tér a szektor

Nincs frizuránk, mert nem dolgozik a fodrász, elhanyagolt a korábban manikűrözött kezünk, a pedikűr is hiányzik, és boglyas szemöldök várja a kozmetikusunkat. De kit érdekel mindez, ha épp bőrrel megússzuk?!

Ők éppúgy önkéntes karanténba vonultak, ahogy a szolgáltatóipar csaknem egésze. Amikor beütött a vészhelyzet, napokon belül tudatták messengeren, SMS-ben, hogy nagyon sajnálják, de egy időre kénytelenek abbahagyni a munkát.

Fodrászomnak saját üzlete van, így nem kell másokhoz igazodnia a nyitvatartással, megtehette volna, hogy továbbra is dolgozik, de iskolás lánya miatt döntött úgy, kivesz pár hetet. Ebből két hónap lett, amit meglehetős találékonysággal éltek túl vendégei. Van köztük egy hölgy, aki évtizedek óta a vendége, s elképzelni sem tudta, miként nélkülözi majd a heti kétszer csináltatott frizurát, de mint megtudom, hamar ráállt a keze a praktikus szárításra. Ami engem illet, örömmel fedeztem fel, hogy blansolt, hamvasított hajam tövénél nem húzott sötét csíkot a lenövés: ennyire őszülnék már? Ennyire.

Maszkban, kesztyűben fest, vág a fodrászom, kedvvel dolgozik, ugyanakkor örömest maradt volna még otthon, ha nem lenne az a sok ha…

– Ebből élek. Ha nem dolgozom, nincs bevétel, de az üzlet rezsijét akkor is ki kell fizetni – mondja. – Hónapok múltán félő, hogy találnak mást a kuncsaftok, és elpártolnak, márpedig egy stabil vendégkör megléte alapvető. Szerencsére a lányom a tanulásban önjáró, mindig is az volt, nem igényli a segítségünket, inkább az osztálytársaival beszéli meg, ha elakad.

Szinte ott folytatja a munkát, ahol abbahagyta. Naptára már teli, új kuncsaftot nem is tud vállalni, a régiek hűségesek, s visszatértek.

A kozmetikusom tudta, mi vár rá, ha visszajön: durva bőr, ami a világ összes krémjét felszívja masszírozás közben. De milyen jó volt végre az a kényeztetés, szinte levedleni a régit, és viselni a frisset, üdét, hamvasat! Neki két fia van, iskolás és bölcsis, s úgy tudott visszajönni, hogy hol anyukája, hol férje vigyáz a lurkókra.

– A kicsivel nem volt gond, de a nagyobbikkal az első hetekben rémálom volt a távoktatás, este hatkor még házi feladatot csináltunk – sóhajt nagyot. – Kemény volt, le a kalappal a pedagógusok előtt. Ahhoz képest szinte pihenés, amit most csinálok. Annyival több a feladat, hogy főznöm is kell, de ezt okosan elosztottuk a családban: egyik nap anyu főz mindannyiunkra, a másik nap én. Viszont a rezsit fizetni kell itt is, otthon is, abból nem lesz étel az asztalon, hogy azt mondom: járvány van. Fertőtlenítek minden vendég után, nem csak a kliensek miatt, hanem magamért is. Így biztonságos, csak így merem nyugodt szívvel vállalni.

Mint elzsibbadt láb, ha újból lüktet a vérkeringés, úgy kap erőre apránként a szolgáltatóipar. A maszkos műkörmösök még plexi üveg mögött dolgoznak, latex kesztyűben. Néhány pedikűrös is visszatért a frontra, az eddig is alapos higiénét szigorú óvintézkedésekkel fejelték meg: a kesztyű mellé védőszemüveg jár, és a vendég keze-lábának a fertőtlenítése.

– Kevés csúnyább dolog van egy lenőtt géllakkos körömnél. A vendégeim várták már, mikor állok munkába. Nem is cifrázzák a mintát, a színeket, csak legyen végre ápolt, egészséges a kezük – mondja a szomszédban dolgozó manikűrös. Őt nem a megélhetés kényszere hozta vissza a munkába, hiszen másodállásban műkörmözik, és nincs még gyermeke sem, akinek felügyelete miatt otthon kéne maradnia. De elhiszem, amikor mondja:

– Egyszerűen szétszedtek a vendégek, nem maradhattam tovább!

Nyitnak a fodrászatok, szalonok, szoláriumok. Óvatosan bogozgatjuk a minket hetek óta gúzsba kötő félelem köteleit. Van már frizura, s volt masszázs, arcápolás. Készülünk, hogy egyszer végre-valahára eldobjuk a maszkot.