Valóban a lakosság toleranciaszintje alacsony a hajléktalanokkal szemben?

2020.05.16. 07:00

A szokásosnál is több panasz van rájuk az utóbbi hetekben

A város közterületein, elsősorban a belvárosban nagyon sok a hajléktalan az utóbbi hetekben, hónapokban. Birtokba vették a parkokat, a padokon ülve csoportosulnak, beszélgetnek, hangoskodnak, kéregetnek, nem egy esetben a járókelőket is zavarják. Ez utóbbira utalnak a szerkesztőségünkhöz eljutott észrevételek, panaszok.

Körmendi Erzsébet, Brousil Csaba

A szerzőpáros hölgy tagjaként saját tapasztalatokkal kezdeném a problémafelvetést.

Nem kevés a negatív tapasztalat

– Felajánlottam a reggelim felét az egyik hajléktalannak még a télen, akit a konténerben kotorászva láttam meg a szerkesztőség felé menet. Meglepetésemre alig akarta elfogadni, mert ahogyan ő fogalmazott „az élelmet gyűjtő kolléga a másik utcában dolgozik éppen…”, szinte unszolni kellett, hogy vegye már el a pár perccel előtte frissen készített szendvicset. Pár száz forinttal kisegítem időnként a szerkesztőséggel szemben rendszeresen dekkoló fiatalembert, nem tisztem ítélkezni, amiért a munkalehetőségek nem érdeklik, inkább kéreget, pedig többen ajánlottak neki segítséget – de neki jó így az élet. Miért? Elképzelni nem tudom, ahogyan az is kérdésként merül fel bennem az ilyen esetek után, hogy kell-e őket szánnunk. Amit mostanában tapasztalok, túlmutat az együttélés számomra elfogadható normáin. Amikor kávéra (!) kér pénzt a járdán, mutatja a nescafés vékony zacskót, olyat szeretne. Nem adok. Erre szitkozódik és köp egyet, örülhetek, hogy csak mellém. Rajtam természetesen maszk volt, rajta persze semmi. Szerda délutáni belvárosi séta során a Muki és a volt Barátság iskola helyén épült üzlet közötti nem nagy távolságon négy hajléktalannal találkoztam. A Gagarin téren tábort vertek, éjjelt és nappalt ott töltik, a környékben lakók hallgathatják a nyitott ablakon át, ahogyan ordítoznak egymással. És ez néhány kiragadott példa csak. Miért nincs a környező falvak parkjaiban egyetlen hajléktalan sem? Mert az ottani közterületeket felügyelők közlik vele, hogy többé nem akarják meglátni ott, menjen a városba, mert ott van hajléktalanellátás… (Körmendi Erzsébet)

Megszokott, mindennapos látvány a belváros parkjaiban, ahogyan a hajléktalan nappal alszik a padon
Fotó: Dunaújvárosi Hírlap

A lakóknak ezt el kell viselniük?

Baksa László levele nyomán jöttek felszínre az előbb sorolt negatív tapasztalatok... Olvasónk azt írta szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelében, hogy a probléma sokakat érdekel: „Igénytelen, primitív, 5–6 fős csöves bandák élnek, randalíroznak most már hetek óta a Vasmű úti közparkokban életvitelszerűen: piszkot, bűzt, mocskot, szemetet hagyva maguk után, a közterületen végzik a dolgukat is. Nekünk, városlakóknak ezt tényleg el kell viselni? A városvezetés, a rend­őrség ezt a problémát nem érzékeli? Miért nem számolják fel ezt az áldatlan helyzetet? Erélytelenségből, kényelmességből? Ennyire gazdátlan ez a város, hogy így nézhet ki a belváros? Egy élhető városban nem gettósodhat el a belső városrész. A csöveseknek biztos élhető, hisz következmények nélkül megtehetnek bármit. Milyen jövője van annak a településnek, ha így szlömösödik a belváros?”

Igyekeztünk válaszokat találni a felvetésekre. A rendőrségtől kapott válasz nem éppen az volt, amire számítottunk, elsősorban a járványügyi helyzettel összefüggő közterületi intézkedésekről szólt, hozzátéve: „Amennyiben bárki a járványhelyzettel kapcsolatos szabályok megsértését tapasztalja, bejelentést tehet a rendőrségen.”

A szállón maradásra kényszeríteni nem lehet őket

Megkerestük az önkormányzati sajtószóvivőt, Medgyesi Miklóst, akitől a következő választ kaptuk: „A jó idő beköszöntével a hajléktalanok is megjelennek a közterületeken. Az elmúlt időszakban Budapestről is többen jöttek Dunaújvárosba, ezt a helyzetet kezelték, és visszaküldték őket. Bár a járványügyi helyzetben az utcán való tartózkodás elkerülése nagyon fontos, még a veszélyhelyzet idején sem lehetett azt megszabni, hogy a hajléktalanoknak a szállón kell tartózkodniuk.”

A sajtószóvivő részeredményként számolt be erről, hogy a Gárdonyi iskola melletti hulladéktárolót életvitelszerűen használókat elhelyezték a hajléktalanszállón, a körzet képviselője elszállíttatta onnan a hátrahagyott szemetet, és ráccsal lezárták a kukatárolót. Vagyis – mint ez az eset is bizonyítja – megoldás van, csak határozottan kell fellépni.

Bár Medgyesi Miklós árnyaltabban fogalmaz: „A héten elindult a hajléktalanellátó krízisautója, amely 0-tól 24 óráig ellátja a hajléktalanokat. A szállóra való beszállításukhoz ugyanakkor a rendőrség vagy a közterület-felügyelet közreműködése szükséges, ami megnehezíti a megoldást. Jelenleg 200–220 hajléktalan van a városban, részükre van hely a két szállón, arra azonban a jelenlegi törvények alapján nem lehet kényszeríteni őket, hogy bent is maradjanak.

Ők is ugyanolyan magyar állampolgárok

A hajléktalanszállókat kezelő Magyar Mentőszolgálat Alapítvány kuratóriumának elnöke, Pribil Sándor ettől eltérő számot mond: a hajléktalanszállón 330 ember lakik, akik betartják a higiénés és a viselkedési szabályokat, szerinte rájuk semmi panasz nincs, és nem is lehet. Mint mondta, az utcán, közterületen élni életvitelszerűen nem lehet, de meg­győződése szerint a városban nincs is ilyen.

A problémafelvetésre válaszul Pribil Sándor hozzátette az előzőekhez: a szóban forgó emberek magyar állampolgárok, és ott tartózkodhatnak a város területén, ahol csak akarnak. Nagyságrendileg húsz fő az, akik ettől eltérő magatartást képviselnek, és ezzel a több száz másikra is rossz fényt vetnek. Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a városlakók felelőssége sem kicsi ebben az ügyben, szerinte a lakosság toleranciaszintje túl alacsony. Hozzátette: A szálló dolgozóinak nem feladatuk a hajléktalanok begyűjtése, az állampolgárok tehetnek bejelentést, ha ezeknek az embereknek a viselkedése problémás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában