Ketten gondoskodnak a község idős lakóiról

Most az újabb kihívással is bátran szembenéztek, a nehezebb és veszélyesebb feladatokat is megoldják. A hivatásuk ez a munka.

Tóth Szilvia elmondta lapunknak a mindennapi teendőikről:

– A feladatunk korábban is hasonló volt a maihoz. Bevásárlások, a gyógyszerek kiváltása, és a folyamatos kapcsolattartás. Öt-öt gondozottunk van. A jelenlegi helyzetben megnövekedett a feladatunk, hiszen harminckét személynek visszük ki az ebédjét, vagy vásárolunk a részükre. A gondozottjaimnak az életkorom miatt az unokája lehetnék, de nem véletlenül választottam ezt a pályát: szeretem őket, és ezért szívesen foglalkozok az idősekkel. Ezt a munkát e nélkül nem lehet jól elvégezni. A tevékenységünk része a mentális kapcsolattartás, a velük való szíves beszélgetés. Főleg az egyedül élők számára szükséges ez a dolog. Meghallgatjuk őket, tanácsot kérnek, vagy az ügyeik elintézésével bíznak meg bennünket. Nem mondhatom, hogy nem félek a vírustól. Tartok tőle és vigyáznom kell, mert én is kétgyermekes anyuka vagyok. Tudom, hogy mit kell tennem. Mindketten felkészülten állunk a munkába, de most nagy a baj, és most is meg kell állni a helyünket.

Énekes Istvánné hozzátette a kolléganője által elmondottakhoz:

– Az én feladatom is az, mint a Szilvié. Azt azért el kell mondanom, hogy aki bárhol hasonló munkát végez, az az ember soha nem egy árukiszállító. Mi személyes, bizalmi kapcsolatban vagyunk a gondozottjainkkal, és felelősen foglalkozunk velük. Igyekezünk figyelni a kéréseikre és teljesítjük is azokat. Bemegyünk az otthonukba, például a gyógyszereiket kiadagolni. Sok mindent elmondanak nekünk, amit illik diszkrécióval kezelni. Szeretem meghallgatni a régi történeteiket, és nekik is jó volt, hogy mesélhettek róla valakinek. Én azt tartom, hogy amit ott bent nekem elmondanak, annak ott is kell maradnia. Ezt nem nehéz betartani, mert ez becsületbeli dolog. Huszonöt éve ennek szellemében végzem ezt a munkát.