A képzés első két hónapjában munkaviszony létesül a hallgatókkal

2020.04.24. 20:00

Helyben is várják a rendőri hivatás iránt érdeklődőket

Most, amikor a járványhelyzet miatt munkahelyek szűnnek meg, a rendőri hivatás biztos pont lehet sokak számára. A Dunaújvárosi Rendőrkapitányság is várja soraiba azokat, akik az egyenruhás szolgálatot szeretnék választani, az érdeklődők április 30-ig jelentkezhetnek a szeptemberben induló képzésre.

Gallai Péter

Fotó: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság

Április 24-e, Szent György napja Magyarországon a rendőrség ünnepe. E jeles nap is ráirányíthatja a figyelmet a rendőri életpályára, hogy mindig is szükség volt és lesz a megfelelő utánpótlásra azért, hogy garantálni lehessen a lakosság szubjektív közbiztonságérzetét.

Gránicz Enikő őrmester, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és toborzója lapunknak elmondta, 2020 szeptemberétől új, 10 hónapos nappali rendszerű képzés indul, ami magában foglalja a rendőrségnél töltött gyakorlatot is. – A sikeres felvételt követően a képzés első két hónapjában már munkaviszony létesül a hallgatókkal, akiket ennek végén, a sikeres modulzáró vizsga letétele esetén a rendőrség próbaidős hivatásos állományába neveznek ki. A 10 hónap elvégzését követően önálló intézkedésre jogosult, szakmailag felkészített járőrként közrendvédelmi, közlekedésrendészeti, határrendészeti szakterületen kell majd a szolgálatot teljesíteni – mondta.

A jelentkezéshez, aminek határideje április 30-a, az alábbi feltételek szükségesek: magyar állampolgárság, 18–55 közötti életév, cselekvőképesség, állandó bejelentett belföldi lakóhely, büntetlen előélet és kifogástalan életvitel, közép- vagy emelt szintű érettségi, egészségi, fizikai, pszichikai alkalmasság. Amennyiben nem sikerült határidőn belül a megfelelő orvosi papírokat beszerezni, vagy nem érkezne meg időben az erkölcsi bizonyítvány, az nem kizáró ok, ezeket a későbbiekben is lehet pótolni. A szükséges egységcsomag a www.police.hu oldalon, vagy Facebook oldalukon, a Legyél te is rend­őr felhasználói oldalon található meg, ez tartalmaz minden olyan információt, tudnivalót, ami még kérdésként felmerülne. Az itt található nyomtatványokat kell kitölteni, majd a jelentkezést elektronikus úton a [email protected] e-mail-címre beküldeni. Gránicz Enikő hozzátette, ezen felül is bármilyen kérdésben szívesen áll az érdeklődők rendelkezésére, bátran keressék telefonon a rendőrkapitányságon, illetve a 06-20/210-3714-es szolgálati elérhetőségén.

Gránicz Enikő őrmester, a Dunaújvárosi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja és toborzója
Fotó: Dunaújvárosi Rendőrkapitányság

Az őrmester hangsúlyozta, a 10 hónapos képzéssel élethivatást is választ az ember, és leendő szolgálati helyén változatos szakterületen teljesíthet majd szolgálatot. A rendőrséggel hosszú távra tervezhet még akkor is, ha most esetleg nem ez lebeg a jelentkezők szeme előtt.

A toborzó mesélt arról is, milyen feltételek várják az új kollégákat a Dunaújvárosi Rend­őrkapitányságon. A többi között kiváló, megújult gépkocsiparkkal rendelkeznek, ami a munka ellátásához elengedhetetlen. Biztosítva van minden olyan korszerű informatikai eszköz, amellyel gyorsan és hatékonyan tudják végezni szolgálatainkat. – A XXI. század kihívásainak megfelelő épületben, kollégáimmal együtt azt hiszem szívesen mondhatjuk, hogy közös használatú edzőtermünk a kedvenc helyiségünk, ezt heti két óra sportfoglalkozásra a munkaidő keretén belül használhatjuk, de szabadidőnkben is meglehetősen sokszor keressük fel. A kapitányságon összetartó, fiatalos, lendületes munkatársaimmal látunk el nap mint nap szolgálatot, kisebb családként működünk már itt. Vezetőinkhez bátran fordulhatunk szakmai tanácsokért, mindig készségesen támogatják munkánkat, illetve segítenek folyamatos fejlődésünkben. Szóval, ehhez a csapathoz várjuk leendő munkatársainkat – fogalmazott Gránicz Enikő.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában