Nyári időszámítás

2020.03.30. 16:00

Óraátállítás: Egy évvel kitolódhat az utolsó?

A hét­végén, március 29-én még átálltunk a nyári időszámításra, utána azonban elkezdődik a rendszer kivezetése. Március 29-én,vasárnap éjjel 2.00 órakor 3.00 órára kellett előreállítani az órát, s ezzel kezdetét vette a nyári időszámítás.

V. Varga József/FEOL

Az Európai Parlament 2018 februárjában az európai polgárok kezdeményezésére felkérte az Európai Bizottságot: tekintse át a nyári időszámításra vonatkozó irányelvet, és szükség esetén javasolja annak megváltoztatását. A bizottság az ezt követően lefolytatott konzultáció során 4,6 millió választ kapott az emberektől, akiknek 84 százaléka az óra­átállítás ellen foglalt állást, írja a feol.hu.

Az Európai Parlament 2019 márciusában meg is hozta döntését, és a tavaszi és őszi, egyórás óraátállítás 2021-től kezdődő eltörlése mellett döntött. Ennek folyományaként azok az uniós tagállamok, melyekben a nyári időszámításra szeretnének áttérni, legutoljára 2021. március utolsó vasárnapján válthatnak, míg, akik a télit részesítenék előnyben, 2021. október utolsó vasárnapján tehetik azt meg.

A döntés érvényesítését azonban befolyásolhatja a parlamenti képviselők kérése, miszerint a tagállamok és a bizottság egyeztessenek egymás között annak érdekében, hogy az egységes piac működését ne forgassa fel az, hogy egyes országok a téli, míg mások a nyári időszámítás mellett döntenek. Így lehet, hogy az óraátállítás eltörlése egy évvel kitolódik. (Hazánkban még nem született meg a kormánydöntés.)

A tudomány (alvástudomány és meteorológia) szerint a téli időszámításra kellene áttérnünk (tulajdonképpen maradnunk kéne az eredetinél), hiszen évezredek óta olyan időbeosztás szerint élünk, amelyben a tevékeny óráink súlypontja a természetes fénnyel szinkronizál. A Magyar Alvás Szövetség egyenesen úgy véli, hogy a nyári időszámítás alapvetően megzavarja az emberi bioritmust. A tapasztalatok szerint a biológiai óra kismértékű ingadozása is felboríthatja az alvás–ébrenlét ritmusát, és hatással lehet az egészségünkre. A téli időszámítás az időjárási modellek felhasználásában is előnyt jelentene.

Sokan vannak azonban hazánkban is azok, akik mégis inkább a nyári időszámításra szavaznának, mondván: nyáron jó sokáig legyen világos, elfogadva ezzel egyúttal azt is, hogy négy-öt hónapon keresztül reggel 7 óra előtt nemigen látnánk a Napot.

Biztos csak a bizonytalanság…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában