felújítás

2020.03.20. 07:00

Nyár végére már korszerű, biztonságos lesz Sárbogárd és Mezőfalva között az út

A térség lakói, köztük a mezőfalviak számára is örömteli eseményről számolt be lapunknak Márok Csaba, Mezőfalva polgármestere. Elkezdődött a 6219-es út mezőfalva és Sárbogárd közötti szakaszának a felújítása. Most onnan folytatják az építők, ahol az első ütemben abbahagyták, vagyis a mezőfalvi körforgalmi csomóponttól.

Horváth László

A Terület-és Településfejlesztési Operatív program keretében a 6219-es jelű útnak 14,59 kilométeres szakasza újul meg most Mezőfalva és Sárbogárd között. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta a közbeszerzés során kiválasztott kivitelezőnek március 16-án, hétfőn, a munkák már el is kezdődtek és előreláthatóan 180 napot vesznek majd igénybe – mondta el lapunknak Varga Gábor, a térség országgyűlési képviselője.

Márok Csaba elmondta, a mezőfalviak számára nagyon fontos út a 6219-es
Fotó: Horváth László

Az elvégzendő munkáról is szólt a közútkezelő tájékoztatása alapján: – Az összességében mintegy 1,7 milliárd forintba kerülő beruházás részeként a kivitelező lemarja az elhasználódott kopóréteget és kijavítja a lokális hibákat. Utána teljes felületen új kötőréteget és kopóréteget épít. A vízelvezető rendszer is megújul, az árkokat és átereszeket kitisztítják, az új burkolat mellé új padka is készül. Az elhasználódott KRESZ-táblák cseréje mellett a szükséges helyeken új táblákat helyeznek ki, tartós burkolati jelek festenek fel. Mezőfalva település határában terelősziget épül, hogy lassítsák a településre beérő gépkocsik sebességét, biztonságosabbá tegyék a közlekedést. Korrigálják a települések közötti szakaszon az éles kanyarokat, a kis íveket biztonságosabb haladást lehetővé tevő nagyobb sugárral és új pályaszerkezettek váltják fel.

A Nagykarácsonyra vezető útnál már elkezdődtek a földmunkák

– A közlekedők által nagyon várt fejlesztések ezek. Dr. Dorkota Lajossal, a MEKH elnökével és dr. Galambos Dénessel, Dunaújváros és térsége miniszterelnöki biztosával karöltve nagyon sokat dolgoztunk évekkel ezelőtt azon, hogy megfelelő minőségű úton közlekedhessenek a térségben élők Sárbogárd és Dunaújváros között is. Mint ismeretes, a Dunaújváros Mezőfalva közötti szakasz tavaly elkészült, és a Sárbogárdig tartó folytatás sem sokat váratott magára. Hamarosan az is elkészül. Kulturális, szociális és gazdasági szempontból is nagyon fontos ez az összekötő, hiszen a 6219-esen keresztül jának az emberek orvoshoz, munkába, boltba, intézik az ügyeiket és keresik fel az intézményeket. Bő négy hónap múlva már kényelmesen autóhatnak rajta. Aztán a következő nagy lépés az M8-as lesz majd. Illetve elkezdődött a Cece Paks összekötő útnak, valamint Sárbogárd főutcájának a felújítása is – tette hozzá Varga Gábor.

– A hétfői napon megtörtént a munkaterület átadása. A mezőfalvi temető közelében lévő körforgalmi csomópont előtt hagyták félbe az útépítést tavaly, így onnan folytatják most Sárbogárd irányában. Nagyon hasznos lesz majd a forgalomlassító településkapu, a nagykarácsonyi kereszteződés előtt kialakítandó lehajtósáv és az úgynevezett szarvasi S-kanyar ívtompítása. A célja, hogy ne legyenek nehezen bevehető, balesetveszélyesen kanyarok, amelyek főleg télen jelentenek nagy veszélyt az arra közlekedők számára. Mezőfalva szempontjából azért is nagyon fontos a 6219-es jelű útnak a felújítása, mert egyúttal az egyik legforgalmasabb belterületi utunk felújítását is jelenti – tájékoztatta lapunkat Márok Csaba polgármester.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában