Szent Pantaleon Kórház

2020.02.06. 11:30

Komfortosabb lett a tornaterem

A Szent Pantaleon Kórház alagsorából a rendelőintézet hetedik szintjére költözött a tornaterem, februártól már ott tartják a foglalkozásokat – olvasható az intézmény weboldalán.

Török Tímea

Fotó: LI

Kormányzati forrásból több, nagyobb volumenű felújítás és átalakítás valósult meg az elmúlt időszakban Dunaújváros kultikus egészségügyi épületében, az 1952-ben épült rendelőintézetben.

Úgy őrizték meg a kórházi szakemberek a hajdan csak fehér sztk-ként emlegetett rendelő szocialista-realista báját, hogy közben komfortosabb és korszerű lett az intézet.

Megújult az összes mosdó, esélyegyenlőségi szempontoknak is megfelelő különböző színekkel ellátott információs tábla készült el, az informatikai eszközök fejlesztésére is sor került éppúgy, mint az orvostechnikai eszközök fejlesztésére, vagy a technikailag teljesen elavult lift helyett ma már új üzemel, amely a hetedik szintig hozza-viszi a betegeket, két oldalt nyíló ajtóval. Ennek köszönhetően a mozgásukban korlátozott páciensek is könnyen el tudnak jutni az újonnan kialakított tornaterembe, ahol részt vehetnek járóbetegként a gyógy­torna-foglalkozáson.

Staudt Zsuzsanna és Kovács Bettina az új tornateremben
Fotók: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

A Szent Pantaleon Kórház mozgásszervi és rehabilitációs osztályának főnővére, Staudt Zsuzsanna és a kórház kommunikációs munkatársa, Kovács Bettina ottjártunkkor a frissen elkészült tájékoztató táblákat helyezték ki. A főnővér megmutatta a tornatermet és az egyéni kezelésekre alkalmas helyiséget, így a masszázshelyiségeket is, ahol Budavári Veronika gyógymasszőr éppen egy kezelést fejezett be. A három gyógytor­násszal és két gyógymasszőrrel dolgozó részleg egy kis személyzeti öltözővel és mosdóval is bővült.

2020. februártól a gyógytorna-foglalkozásokat már a rendelőintézetben vehetik igénybe a betegek.

Az új liftben is korszerű információs tábla segíti a tájékozódást

További fontos információ, hogy a diabetológiai szakrendelés még jelenleg a kórház második emeletén van, de néhány héten belül a szakrendelés és a gondozó is visszaköltözik az eredeti, de már felújított, megszépült helyére a rendelőintézet hetedik szintjére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában