Kulcs

2020.02.21. 15:00

Jó szomszéd lesz a naperőmű

A múlt év végétől naperőmű működik a településen.

Török Tímea

Az Arany János utcából elérhető telephelyet a Pálhalmai Agrospeciál Kft.-től bérli a naperőművet üzemeltető Naperőmű 2016 Kft. A haszonbérlő képviselőjét, Ács Tibort kérdeztük a részletekről.

Az erőművek megítélése szempontjából fontos kérdés, hogy milyen biológiai lábnyomok képződnek a közelükben. Sok szó esik a szénerőművek, sőt a szélturbinák környezeti ártalmaival kapcsolatos vizsgálatokról. Az angol szakemberek analízise szerint a napelemparkok biológiai értelemben szinte nem is hagynak lábnyomot működésük során. Sőt a kutatóknak az a véleményük, hogy az ilyen létesítmények pozitív hatást gyakorolnak a biológiai sokféleségre vonatkozó elvárásoknak mind a növény-, mind az állatvilág vonatkozásában.

Fontos, hogy milyen lábnyom marad az erőmű után
Fotó: Pixabay

– Konkrétan a kulcsi naperőmű esetében a pálhalmai vállalattal kötött a vállalkozásunk háromoldalú megállapodást. A cégünk a tulajdonukban lévő 1,4 hektáros területen létesítette a közel 500 kilowattos naperőművét. Az erőmű várhatóan hatszázezer kilowattórát fog termelni évente. Ez közel kétszáz átlagos háztatás éves fogyasztását jelenti – mondta el Ács Tibor.

Kérdésünkre a szakértő megnyugtató választ adott, amelyben egyértelműen tisztázta aggályainkat, így megtudtuk: nincs veszélye a lakosságra nézve a kulcsi naperőműnek. Dombos területen tartószerkezetekre telepített parkról van szó, amelynek minimális hangja van ugyan, de minden vizsgálatnak, így a környezetvédelminek is megfelelt.

– Villamos tervezéssel és kivitelezéssel foglalkozunk, ezért adott volt, hogy a továbbiakban is az energiaszektor területéről bővítjük a tevékenységi körünket. A vállalkozás székhelye Rácalmás, azonban a napenergiapark telepítéséhez Kulcson találtunk megfelelő területet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában