fenyősors

2020.01.06. 08:00

Pucér, kidobott fák napjai következnek

Keresztény körökben január 6-án, azaz vízkeresztkor bontják le legtöbben a karácsonyfákat, de egyre sűrűbben látni már a két ünnep között sorsára hagyott fenyőket.

Tóth Alexandra

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

A fenyők, mintha ismernék a végzetüket, nagyjából pont január első hetében kezdenek megválni tűleveleiktől, hogy azokat furfangosan és módszeresen rejtsék el a szőnyeg rojtjai között vagy zoknik talpába fúródva.

A fenyőtüskék az új évben is ragaszkodnak hozzánk, de magától a fától január hatodikán illik megválni. Ezen a napon értek oda ugyanis a napkeleti bölcsek Betlehembe, üdvözölni a csecsemő Jézust. A hagyomány szerint egy csillag volt az útmutatójuk, amely csillag a modern korokban valamennyi család karácsonyfájának csúcsdíszeként ékeskedett az ünnepek alatt. Ám a bölcsek megérkeztek, útjelzőjükre többé nincs szükség. Ezért vízkeresztkor lebontjuk a fát, elengedjük az ünnepet és valami új kezdetének örülünk.

Halomra hordott fenyőfák várták a sorsukat tavaly januárban Fotó: archív/Zsedrovits Enikő

A vízkereszt ugyanakkor még két szálon kapcsolódik a Megváltóhoz: ezen a napon keresztelkedett meg Jézus Krisztus a Jordán folyóban, és szintén ide kapcsolódik Isten Fiának első csodatétele is, amikor borrá változtatta a vizet a Kánai mennyegzőn, ezzel mutatva meg isteni hatalmát.

Vízkereszttel elkezdődik a farsang, véglegesen búcsút veszünk az óévtől. A karácsonyi meghittséget és elvonulást az önfeledt vidámság veszi át.

Egyes kultúrákban úgy tartják, a karácsonyi ünnepkor utolsó napján, azaz vízkeresztkor le nem bontott fa, el nem dobozolt díszek balszerencsét hoznak a házra. Ennek oka, hogy a hiedelmek szerint az örökzöldekben jó szellemek laknak, amik áldást hoznak rájuk. Ha a szellemek, azaz a természet nem kapja vissza, amit nekünk adott, akkor az adott évben nem lesz jó a termés.

Hónap közepén

Ahogy megszokhattuk, idén sem kell a kommunális hulladék közé dobnunk a lebontott karácsonyfákat. A Dunanett Nonprofit Kft. 2020-ban is havi rendszerességgel indít zöldhulladékgyűjtő járatokat. Januárban kizárólag a fenyőfák gyűjtését végzik, Dunaújvárosban erre két napot szánnak majd. A fenyőket 2020. január 18-án és 24-én szállítja el térítésmentesen a társaság.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában