Pentele Baráti Kör

2019.10.31. 18:00

Megemlékeztek az áldozatokról

Az emlékezés koszorúit helyezték el tegnap a dunaújvárosi köztemetőben található II. világháborús emlékműnél, a nagy világégés és a holokauszt áldozatai előtt fejet hajtva.

Balla Tibor

Fotó: LI

A dunaújvárosi köztemetőben található II. világháborús emlékműnél évről évre október végén közösen emlékeznek a világháború áldozataira és a zsidó nép legnagyobb tragédiájára a Pentele Baráti Kör tagjai a városban élő zsidó vallású közösséggel. Lőwy Vera beszédében kiemelte: a zsidó emlékezési szokásokkal a tragédiákat elviselhetőbbé tudjuk tenni, de leginkább azért emlékezünk, hogy tanuljunk a történelmünkből.

A penteleiek nevében Farkas András mondott beszédet
Fotó: Laczkó Izabella/Dunaújvárosi Hírlap

Kevesen tudják, hogy az 1944-ben történt deportálások idején Dunapenteléről június 6-án 56 főt vagoníroztak be. Pentele vasútállomása miatt tömörítési központ is volt, így a környező településekről deportáltakkal együtt 165 főt vittek el.

A megemlékezésen Nagy Ferenc a Sem emlék, sem varázslat című verset szavalta el Radnóti Miklós előtt is tisztelegve, akinek a sorsában, verseiben a zsidó nép sorsa benne van.

Farkas András, Dunapentele és Dunaújváros történetének kutatója a dunapentelei illetőségű II. világháborús áldozatokra, a rengeteg értelmetlen halálra emlékezett beszédében.

Az önkormányzat nevében Szabó Zsolt koordinációs és a városüzemeltetésért felelős alpolgármester helyezett el koszorút.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában