összeállítás

2019.10.07. 21:00

Ez történt a hétvégén

Összeválogattuk önöknek az elmúlt hétvége legérdekesebb cikkeit, íme:

duol.hu

Két helyszínen is örömteli pillanatoknak, avatási ünnepségnek lehettünk tanúi Mezőfalván. Külsejét tekintve a település két intézménye újult meg az elmúlt hónapokban úgy, hogy közben energetikailag is sokkal jobb paraméterekkel rendelkezik mostantól mindkettő.

Azt mondja, minden ember, aki tisztában van azzal, hogy mi a hivatása, az előbb vagy utóbb megtalálja a helyét az életben. Vagy mégse? Őze Áronnal, a dunaújvárosi Bartók színház igazgatójával beszélgettünk szerepekről, felelősségekről és lehetőségekről.

Két beruházás eredményét adták át pénteken délelőtt a kisvárosban.

Az Intercisa Múzeumban október 3-án 17 órakor vehettünk rész Marton Bernát atya amerikai magyar ciszterci szerzetes, paptanár előadásán.

„Egy nagy és szép ügy hősi vértanúja, aki lelkét visszaadta Istennek, de emléked örökké élni fog szíveinkben, emléked élni fog az utolsó magyar legutolsó lélegzetvételéig.” (Teleki László).

Máté a Széchenyi István Gimnázium tanulója nemrég indult a Göcsej Filmszemlén, ahol Ifjúsági kategóriában első helyet szerzett a Szorul a hurok című alkotásával.

Évekkel ezelőtt, 2016-ban a község olyat lépett, amivel több más települést is lekörözött Fejér megyében.

Október 4-én megkezdődött Stuttgartban a tornászok olimpiai kvalifikációs világbajnoksága. A női válogatottból Kovács Zsófia kvótát szerzett a jövő évi tokiói olimpiai játékokra

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában