Meggyőző fölénnyel választották polgármesterré Horváth Zsoltot

2019.10.25. 14:00

Együtt haladni az úton, ami a fejlődést jelenti

A régi – új polgármester, Horváth Zsolt, illetve a két új taggal felálló képviselő-testület kedden tartotta meg alakuló ülését, amelyen a megválasztott városvezetők letették az esküt.

Gallai Péter

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Az október 13-i választás eredményét Lukácsi Pálné, a Helyi Választási Bizottság elnöke ismertette. E szerint meggyőző fölénnyel választották ismét polgármesterré Horváth Zsoltot, aki 1571 voksot kapott, amíg az őt követő Jákli Mihály 770-et. A városvezető és a képviselők a HVB elnök előtt tették le esküjüket.

A munkáját tovább folytató Horváth Zsolt már a voksolás utáni nyilatkozatában megköszönte mindazok bizalmát, akik rá szavaztak, de hangsúlyozta, hogy szlogenje továbbra is: mindenkivel együtt! Együtt kell haladni azon az úton, amely a fejlődést, a XXI. századi nyugodt építkezést fogja jelenteni. Kiemelte, nem érdekes, ki hova szavazott, vége van a „harcnak”, közösen kell tovább dolgozni Dunaföldvár érdekében.

– Arra nagyon vigyáztam, és másoknak is azt mondtam, hogy a kampány során senki ne tegyen olyan kijelentést, vagy ne ejtsen olyan sebet, hogy ha utána együtt kell munkálkodni a testületben, ne tudjon együtt dolgozni a másikkal, vagy a szemébe nézni. Egy igazi vezető nem zárkózik be a sikere után: október 14-től új kihívás kezdődött számomra a következő öt évre. Ha kinyitjuk a kapukat, és párbeszédre törekszünk, akkor elérhetjük céljainkat. Az elmúlt öt évben számos fejlesztés történt a városban, aminek eredményeire építkezni lehet a folytatásban is. Innen szeretnék továbblépni. Dunaföldvár mindig törekedett arra, hogy stabil költségvetése legyen, ezt kívánjuk folytatni, ehhez mérten kívánjuk véghezvinni terveinket. Két nagy ipari központ, Dunaújváros és Paks között szeretnénk megmutatni, milyen is egy élhető, fejlődő kisváros – vázolta terveinek alapjait.

Széles János (b) képviselő, Horváth Zsolt polgármester és Bárdos Lászlóné dr. címzetes főjegyző az eskütételkor Fotók: Zsedrovits Enikő
Alpolgármesternek titkos voksolással – ellenszavazat nélkül – ismét dr. Süveges Árpádnét választották meg

Az ünnepi alakuló ülésen a polgármester megfogalmazta a legfontosabb elképzeléseit, a fejlesztések és a gazdálkodás irányelveit. A testülettel megalakították a bizottságokat is, alpolgármesternek titkos szavazással – ellenszavazat nélkül – ismét dr. Süveges Árpádnét választották meg. A testület további tagjai: Géczi László Balázs, Jákli János, Jákli Mihály, Jákli Viktor, Kiss Lajos Csaba, Lipták Tamás, Széles János. Mindannyian független jelöltként nyerték el a szavazók többségének bizalmát.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában