gyerekeknek és felnőtteknek

2019.09.12. 11:00

Újtelepi ÖKO NAP

2019. szeptember 21-én szombaton a Városvédők Újtelepért Egyesület, a dunaújvárosi E-elektra Zrt. és a Magyar Vöröskereszt véradást valamint műszaki és fémhulladék gyűjtést szervez.

duol.hu

A véradás 10 órától, az öko nap 8 órától lesz. Minden csepp számít!

Ugyanitt, ezen a napon lesz a műanyag kupakok leadása is, az újtelepi mikulás party költségeinek támogatására.

Ne feledjék, iratokat magukkal vinni, mint személyi igazolvány és TAJ kártya.

A rendezvény új helyszínen kerül megrendezésre, ami a Vak Bottyán utca – Móra Ferenc utca sarkán található, a volt újtelepi iskola épülete.

2019. Szeptember 21-én, szombaton délelőtt 8 és 13 óra között új helyszínen, a Vak Bottyán utcában a játszótér mellett elhelyezett – polgárőrök által őrzött – konténerbe be lehet dobni a műszaki és fémhulladékokat. (Csak a fenti időpontban, előtte és utána nem!!!) A forgalmat polgárőrök irányítják.

Az alábbi tárgyakat lehet ismét elhozni :

Műszaki tárgyak:porszívó, hajszárító,vasaló,elektromos fűnyíró,borotva, számítógép,rádió,magnó,lemezjátszó,hűtő,tv(nem kibelezett),mosógép, akkumulátor stb. Minden ami villannyal vagy elemmel működik, kis és nagy háztartási vagy ipari gép.

Fém/vas hulladék: kerti grill, kerítés drót, hordó, lábos, betonvas (beton nélkül!!!) Vödör, csövek, aluminium/réz csövek, csapok, zuhanycső, ajtózár, kerékpárváz, hintaágy – váz, kemping ágy/szék váz, fém kerti garnitúra, sátorváz, stb... A felsorolás nem teljes.

Az átvételt az e-elektra zrt. Felügyeli. Relatív tiszta (nem betonos vagy festékes, olajos) holmikat várunk majd. Rozsdás lehet.

Az átvételt az E-elektra Zrt. felügyeli.

Az egyesület programokkal készül idén is, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt :

Kiállítások és vásár is lesz, csupa kézműves, természetes alapanyagból készült termékek sokaságából. Pentelei történetek I-II. kötet is megvásárolható lesz.

Vásárolhatunk a Fodor varázs, a Szappanda, az Orsi Gyöngyvarázs kézműves termékeiből készítményeiből.

A gyerekek örömére itt lesz egy igazi kukásautó is a Dunanett Nonprofit Kft. jóvoltából, amelyre fel lehet mászni, bele lehet majd ülni.

Helyben készült frissen sült kürtöskalácsot is vehet, aki megéhezik, érdemes eljönni azoknak is, akik csak nézelődnének és sétálnának egy jót a családdal.

Mindenkit vár sok szeretettel a Városvédők Újtelepért Egyesület!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában