emberi kapcsolatok

2019.09.06. 15:00

Újabb képzést tartott a Karitász

A közel múltban ismét érdekes képzésre várta a Karitász a munkatársait, illetve az érdeklődőket Perkátán.

Horváth Dóra

A 2019. augusztus 31-én megtartott tréning során a fő témakör az emberi kapcsolatok voltak, azonbelül a párkapcsolatok, a munkahelyi kapcsolatok stb… köré épült fel a nap, mely 9 órakor vette kezdetét a Győry-kastély épületében. Az immár ötödik alkalommal megszervezett programon összesen huszonkét Karitász munkatárs vett részt Dunaújvárosból és Perkátáról egyaránt.

Fotó: perkata.hu

A képzés vezetője Farnas István Géza, a Székesfehérvári RÉV Szenvedélybeteg Segítő Szolgálat intézményvezetője volt, aki jó hangulatot varázsolt a résztvevők körében az együtt eltöltött idő alatt.

- Nagyon örültünk ennek a témának, mert a munkák során elengedhetetlen a kapcsolatok építése – nyilatkozott Toldi Hajnal a perkátai Karitász vezetője. – Korosztálytól, vagyoni helyzettől függetlenül kérnek tőlünk segítséget az emberek, s ehhez az szükséges, hogy jól működjön a kialakult kapcsolat. Akitől a segítségét kérik, fontos, hogy jól tudjon válaszolni a kérdésre, akkor lehet jól együtt dolgozni.

A képzés zárását követően a résztvevők elégedetten, jó hangulatban váltak el, várva következő találkozási alkalmat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában