Hitvallása: „Ha tudsz segíteni, azt megtenni kötelességed!”

Adni jó

Mint sok szülő, ő is fontosnak érzi azt, hogy segítsen. Elmondása szerint minden olyan megmozdulásban, összefogásban részt vett – a bölcsődétől az iskoláig –, amelyek eredményét az oda járó gyerekek és az ott dolgozó pedagógusok a későbbiekben is élvezhetnek.

Béres József, a Béres-cseppek „feltalálója” édesanyja szavait idézi:

„Ha segítséget kérnek tőled, és te tudsz segíteni, akkor azt megtenni kötelességed!” Ennek szellemében csatlakozott vállalkozó társaival együtt a Boldog Délután jótékonysági kezdeményezéshez is, amelynek névadója a tavaly elhunyt Soós Istvánné Erzsike volt, aki egykori hajléktalanként kemény munkával összegyűjtött kis pénzét is társai megsegítésére fordította. Ezt a nemes hagyományt viszik tovább a helyi vállalkozók, akik összefogtak azért, hogy évente négy alkalommal a város és annak környezetében élő rászorulóknak meleg ételt juttassanak sok-sok civil ember segítő közreműködésével. Ez mára kibővült azzal, hogy felvették a kapcsolatot a gyermekjóléti alapszolgáltatásokat ellátó – önkormányzati fenntartású – Útkeresés Segítő Szolgálattal, ahol minden olyan vállalkozó társuk, aki ehhez erőt érez magában, képletesen szólva örökbe fogad egy-egy gyermeket karácsony alkalmával, ami azt jelenti, hogy a gyermekek ajándékát ők biztosítják. Ami nagyon fontos, mindezt név nélkül teszik, hiszen nem azért csinálják ezt, hogy utána „körbetapsolják” őket, hanem a gyerekek és saját maguk öröméért, mert „adni jó”.

A közösségi lét nála már gyerekkorában, az iskolában is megmutatkozott, elmondása szerint mindig ő képviselte az osztályt, hangadója, szószólója volt osztálytársainak. Ezt a fajta talentumát, ezt ő így is hívja, mert hiszi azt, hogy ő ezt a „Jóistentől” kapta, nos, ezt ő napi szinten kamatoztatta már az iskolában is.

A szakma képviseletéért

És hogy nem állt meg ezen a szinten – ugorjunk egyet az időben –, azt mai tevékenysége is jól mutatja. Munkája mintegy elismeréseként napjainkban a szakma legnagyobb érdekvédelmi szervezetének, a Magyar Temetkezési Szolgáltatók Országos Szakegyesületének elnöki és a Magyarországi Temetőfenntartók és Üzemeltetők Egyesületének titkári teendőit is ellátja. Katalin ugyanis városunk egyik ismert vállalkozója, aki munkatársaival a városi köztemető kegyeleti szolgáltatásait végzi, és a város legrégebbi virágboltjának, az – édesanyjáról elnevezett – Ibolya Virágboltnak is társtulajdonosa. Szerepet vállal a helyi, a Dunaújvárosi Kereskedelmi és Iparkamara vállalkozói tagozatának munkájában is, ahol az etikai bizottság választott tagjaként tevékenykedik.

Tegyünk együtt a környezetünkért!

Számára a legnagyobb boldogság az, hogy lakókörnyezetében, a Városvédők Újtelepért Egyesület alapító tagjaként tehet a közösségért. Semmiképp sem szeretné összekeverni azonban a civil kezdeményezéshez kötődő tevékenységét a politikai szerepvállalásával, ezért kilépett az egyesületből, de az akcióikban, munkáikban továbbra is részt vesz. Így volt ez a legutóbbi hétvégén is, amikor már a 7. ökonapot szervezték meg. Az öt év alatt kétszer a Béke városrészben is nagy sikerrel és támogatottsággal futott. Idén is „újtelepi” néven hirdették meg, de az egész városból be lehetett ebbe kapcsolódni. Egy-egy ilyen esemény előkészítése csaknem másfél hónapig tart. A mostani gyűjtés eredménye több mint 25 tonna műszaki és fémhulladék, 115 zsák műanyag kupak és a vér­adás eredménye több liter vér lett, ez utóbbira 57-en jelentkeztek, akik közül 46-an adhattak vért. Az újtelepiek munkáját a Magyar Vöröskereszt székesfehérvári vér­adó állomásának munkatársai, mintegy 40 közösségi szolgálatot teljesítő diák, illetve a Dunaújvárosi Városvédő és Polgárőr Egyesület és a Dunavecsei Polgárőr Egyesület segítette. Köszönet nekik, és persze az E-Elektra, a Dunanett munkatársainak és valamennyi, a gyűjtésben aktív szerepet vállaló dunaújvárosi lakónak. A kupakgyűjtés bevételből, mint eddig minden évben az újtelepi Mikulás-parti költségeit támogatják.

Beszippantotta a politika

Az eddigiekből szinte következik, hogy szélesebb, tágabb körben segítse, képviselje az embereket, jelesül a 9. számú választókörzetben élők érdekeit az önkormányzatban. Katalin azért érez erőt magában erre a feladatra, mert nem a semmiből, nem a nulláról indul. Édesapja mintegy negyedszázada ugyanennek a körzetnek volt a képviselője. Tudja, hogy ez a feladat sok munkával jár. Úgy gondolja, hogy valamennyiünk esetében a legtöbb, amit adhatunk egy másik embernek, az a saját szabadidőnk. Ő ezt szívesen teszi, azt mondja, hogy mindig arra tanítja a gyerekeket, a sajátját (Botit – a szerk.) is, hogy fedezzék fel magukban azt a képességet, amit kaptak, amiben nagyon jók, mert mindannyian kapunk, mindannyian így születünk. És ha ezt felfedezik magukban, akkor boldogok lesznek, és ha azt csinálhatják, akkor nem megterhelő sem a léte, sem a munkája, és más sem. Ő is ezt kapta egykoron édesapjától, így éli az életét, így végzi a munkáját.

Katalin már jelöltként is többször szervezett bemutatkozó fórumot, egyfajta „streetfig­h­terként” tisztában van az emberek problémáival, és tudja, hogy képviselőként hatékonyan tudná képviselni az embereket az önkormányzatban. Azt mondja, ha „kilép az utcára” a tisztaság, a közbiztonság mindig prioritást élvez. Tudja, hogy az embereket a többi között a járdák, az utak állapota, az autóbusz-közlekedés szervezettsége érdekli, az, hogy gyermekeik korszerű iskolákba járjanak, megfelelő egészségügyi ellátást kapjanak, és környezetük része legyen egy fejlődő, élhető városnak, Dunaújvárosnak.