Jó ötlet volt, jól szórakoztak

2019.09.16. 09:00

A városrész lakói szeretnék, ha hagyomány lenne ez a piknik

Negyven éve kezdődött meg Dunaújvárosban a Béke II városrész építése.

Agárdy Csaba

Fotó: ZSEDROVITS ENIKO

Egykori, mostani és örökös lakók emlékeztek meg a születésnapról szombaton a Tavasz utca 1. és 3. valamint a Hajnal utca 1. és 2. közötti parkos területen. Négy épület lakói szántak egymásra egy délutánt.

Ennek a négy épületnek az építésével kezdődött a Béke II városrész története. Az ünnepnek a lakók megadták a módját. Tizennégy sörpadot „ültek be”, ez körülbelül száz embert jelentett. Meglepően sok fiatal volt, akik még nem is éltek, amikor itt az első kapavágásokat elvégezték a munkások, nem is akármilyen munkások. Hogy az építők nem mindennaposak voltak, azt Pomáziné Nagy Erikától tudtuk meg, aki 1979. október 29-én költözött be az akkori Sallai Imre utcába, ma Tavasz utca 1.

Tizennégy sörpadon ültek a városrész lakói: jól érezték magukat

– Akkor még csak három ház volt kész, a negyedik épült. Rabok építették, ha kinéztem az ablakon, szögesdrótkerítést és őrtornyokat láttam. Semmi sem volt itt, a Kertvárosban vásároltunk, a gyerekek pedig a „városba” jártak iskolába. Azt hiszem, 1982-ig nézhettük az őrtornyokat. Akkor már jobb volt a helyzet, több kiszolgálóegység elkészült, és átadták az első óvodát is – emlékezett vissza a hőskorra Pomáziné Nagy Erika.

A hangulatra panasz nem lehetett a pikniken, az asszonyok szelték a tortákat, a férfiak kenték a zsíros kenyeret.

Sztankovics Lászlótól, a kerület önkormányzati képviselőjétől megtudtuk, a terület két közös képviselőjének ötlete alapján létrejött piknikre a jelek szerint van igény, úgyhogy hagyományteremtésen gondolkodnak…

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a duol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában